Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Biomasszával működő erőművet építenek Szabolcsban

Szakolyban épül fel az ország első zöldmezős beruházás keretében megvalósuló biomassza erőműve; a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település határában.

A 12 milliárd forint befektetésből megvalósuló, 20 megawatt teljesítményű üzem alapkő-letételi ünnepségén részt vett Veres János pénzügyminiszter és Shinichi Nabekura, Japán budapesti nagykövete.

Az ünnepségen Polgári István, a beruházást projekttársaságként megvalósító nyíradonyi Dél-Nyírségi Bionergia Művek Zrt. igazgatótanácsának elnöke elmondta: a 2009 tavaszára elkészülő, biomasszával, erdei aprítékkal, fűrészüzemi és mezőgazdasági hulladékkal működtetett erőmű többségi tulajdonosa a szakolyi Liget Kft.

A társtulajdonosok között található Japán legnagyobb áramszolgáltatója, a Tohoku Electric Power Company, valamint a magyar energetika egyik legismertebb mérnöki cége, az EGI Zrt.

Az épülő bioerőműben a legkorszerűbb technológiát szerelik fel, így az kiemelkedő energetikai hatásfokkal állítja majd elő az úgynevezett "zöld áramot", és megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is.

Az üzemben mintegy ötven alkalmazott dolgozik majd, további, közel 200 környékbeli lakos pedig a biomassza termelésével, feldolgozásában és beszállításával foglalkozhat.

A tüzelőanyagként alkalmazott biomasszát a térség erdeiből, fűrészüzemeiből és mezőgazdaságából vásárolja fel az erőmű.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×