Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Rejtélyes vaskarók okoztak sérüléseket a terepjáró-fesztiválon

Földbe szúrt vaskarók sebeztek meg néhány nézőt, és tettek tönkre több gumiabroncsot a hétvégi Off-Road Fesztiválon a Balaton környéki Somogybabodon, a terepjáró-versenyek egyik európai központjában - mondta Papp László szervező. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a rendőrség nem kapott bejelentést az esetekről. A település polgármestere hangsúlyozta, hogy a somogybabodiak nagy része támogatja a rendezvényt.

Földbe szúrt vaskarók sebeztek meg néhány nézőt, és tettek tönkre több gumiabroncsot százezres kárt okozva a hétvégi Off-Road Fesztiválon Somogybabodon - mondta az InfoRádiónak a rendezvény egyik szervezője.

Papp László kiemelte, hogy a szervezőknek egy földtulajdonossal volt konfliktusuk, ugyanis pénzt kért egy, a fesztiváltól két kilométerre lévő terület használatáért, ahol több terepjárós randalírozni kezdett.

Minden évben mással vádolják a rendezvényt. Mondták azt, hogy balesetveszélyes, szennyezi a Balaton vizét, valamint azt, hogy az off-roadozás szélsőséges technikai sport - közölte a szervező.

Nyugat-Európában is taratanak hasonló rendezvényeket - mondta Papp László.

Nem kapott bejelentést a rendőrség

A rendőrség nem kapott bejelentést arról, hogy vaskarók sebeztek meg több nézőt és okoztak anyagi kárt a terepjáró-versenyen, így eljárás sem indult - tájékoztatta az InfoRádiót a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bíró Gábor kiemelte, hogy a rendőrök néhány embert elküldtek az egyik földterületről, mert engedély nélkül léptek be oda.

A somogybabodiak támogatják a fesztivált

Somogybabod polgármestere, Csima Sándor az InfoRádiónak elmondta, tud a vaskarókról.

Közlése szerint a település lakosainak nagy része támogatja a terepjárós fesztivált. A polgármester hozzátette: a járművek nem szennyezik a Balatont.

Az InfoRádió úgy értesült, hogy a szervezők Somogybabod és a szomszédos Somogytúr önkormányzatától bérlik a versenypályát, a fesztivál pedig fontos bevételi forrás a település szállásadóinak, valamint azoknak a traktorosoknak, akik ötezer forintért húzzák ki a sárból az elakadt járműveket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×