Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Kórházi adatok: az érdekes mutatókra még várni kell

Nyilvánosságra hozta a kórházi adatok egy részét az Egészségbiztosítási Felügyelet.

Az ebf.hu honlapon megjelent tavalyi összesítésekből a többi között kiderül, hogy egy-egy intézménynél - adott osztályon - mennyi volt az ágykihasználtság, az átlagos ápolási idő hossza vagy az egynapos ellátások aránya.

Kovácsy Zsombor, a felügyelet elnöke elmondta: még az idén hozzáférhetővé szeretnék tenni a várólistákat, az ügyeleti ellátás elérhetőségét, az intézményi szolgáltatást; 2008-tól pedig a kórházi fertőzések adatait, a betegek elégedettségét és a gyógyítás eredményességét.

A szakember szólt arról is, hogy az intézmények halálozási adatait ki kell egészíteni más - a gyógyítással összefüggő - mutatókkal, de később ezek a számok is nyilvánosak lesznek.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint az Egészségbiztosítási Felügyelet internetes oldalán most nyilvánosságra hozott adatbázis a betegek körültekintőbb intézményválasztását teszi lehetővé.

Kincses Gyula, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy "puszta" számokból sokszor téves következtetéseket is le lehet vonni; ennek kikerülése érdekében értelmezési segédletet adtak az adatbázishoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×