Infostart.hu
eur:
361.71
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Lábbal hajtható kis Polski, napelemes gokart - képgaléria

Lábbal hajtható kis Polski, napelemes gokart, elektromos tricikli - a többi mellett ezeket a járgányokat láthatták azok, akik ellátogattak Győrbe, a Széchenyi Futamra. Az alternatív meghajtású járművek versenyét az elektromos járgányok nyerték.

A versenyzők két kategóriában indulhattak, a tét pedig nem volt kevés: az amatőrök első díja 150 ezer forint volt, a profik legjobbika viszont 300 ezer forintot vihetett haza - mondta az InfoRádióban a verseny egyik szervezője.

A megújuló energiaforrások napja

A viadalra csak olyan járműveket lehetet benevezni, amelyet nem a hagyományos, fosszilis energia hajt, azaz szenet, olajat vagy földgázt nem alkalmazhattak az alkotók. Felhasználhattak azonban elektromos energiát, sűrített levegőt, a szelet, a napot vagy emberi erőt is a jármű meghajtásához.

A verseny során be kellett bizonyítani, hogy a járgány kormányozható, és képes viszonylag nagy sebesség elérésére - mondta Nagy Dániel.

Amatőr kategóriában egy helyi középiskola diákjai diadalmaskodtak elektromos meghajtású triciklijükkel, a profi győztes azonban olyan gokartot kreált, amely napkollektor és akkumulátor segítségével jutott energiához.

A leggyorsabb szerkezet az 50 méteres gyorsulási szakaszon csaknem 50 kilométer/órás sebességet ért el.

Kis Polskik versenye

A legviccesebb jármű viszont egy kis Polski volt, amelyből kivették a motort, helyére pedig egy bicikli hajtószerkezetét tették. Így pedálos, emberi meghajtású autót kreáltak az alkotók.

Egy másik kisautó átalakítói azonban kudarcot vallottak, a hidrogéngázzal meghajtott szerkezet ugyanis nem ért célba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×