Infostart.hu
eur:
353.68
usd:
310.54
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Castro hasznos tanácsai az amerikaiaknak

Fidel Castro szerint a bioetanol hülyeség, mert egyrészt drága, másrészt az emberek elől von el táplálékot és drágítja az élelmiszereket. Az amerikaiaknak inkább fénycsöveket kellene használniuk izzó helyett, ahogy a kubaiak teszik. Ezt a kubai pártlap vezércikkében írta a 80 éves elnök, aki megjegyzi, George Bush amerikai vezető hárommilliárd ember kiéheztetéséért felelős. Castro cikkét az Index ismerteti.

A Népszabadság arról ír, hogy jövő nyárig elkészülhet a tubesi radar tornya, és az év végén használatba is vehetik az új lokátorállomást. A honvédelmi miniszter elmondta: a beruházás költségeit változatlanul a NATO állja; az építkezés másfél milliárd forintba kerül, a radarberendezések értéke meghaladja a húszmilliárd forintot. Szekeres Imre szerint a tárca továbbra is partnernek tekinti a helyi társadalmat, és együttműködik minden, párbeszédre nyitott szervezettel, ezért ügyfélszolgálati irodát nyitnak Pécsett, folyamatosan kapcsolatot tartanak a környezetvédőkkel, és a civilek a kivitelezési munkák minden fázisát figyelemmel kísérhetik majd.

A Magyar Nemzet terjedelmes összeállításban elemzi a Hankook dél-koreai gumigyár magyarországi ténykedését a gazdasági és közlekedési miniszter 2005. októberi bejelentésétől napjainkig. A lap állítja, hogy egy négy üzletemberből álló körnek lehetősége volt még a Hankook-tárgyalások megkezdése előtt 8-900 forintos négyzetméteráron egy olyan 100 hektáros föld megvételére, amelyen később a beruházás megvalósult. A lap szerint a cég óriási állami támogatásokat kapott, a vele kötött szerződés részleteiről azonban nem sokat tudni.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy a távközlési cégek hálózatainak és szolgáltatói részlegeinek szétválasztására tesz majd javaslatot az Európai Bizottság. Viviane Reding távközlési biztos szerint így az új piaci szereplők könnyebben férhetnének a nagy szolgáltatók hálózataihoz, ezt különösen a széles sávú piac szempontjából tartja fontosnak a luxemburgi politikus. Bár az elmúlt években mind a vezetékes, mind a mobilhívások tarifái jelentősen csökkentek, a fogyasztók számára a nagyobb verseny további áresést hozhatna.

A Napi Gazdaság beszámolója szerint a 2007-2013 közötti időszakban a kormány összesen mintegy 7,5 milliárd forint támogatást biztosítana EU társfinanszírozással a megújuló energia termelésének és felhasználásának elősegítésére. Ennek az összegnek a hatoda bioüzemanyagokkal összefüggő támogatás lehet. A bioüzemanyagok alapanyag-igényének biztosítására, a kis kapacitású feldolgozóüzemek támogatására vissza nem térítendő támogatást lehet majd igényelni, a nagy kapacitású gyárakat pedig elsősorban kamattámogatással segítené a kormány.

A portfolio.hu arról ír: elcsépelt közhelynek tűnhet az oroszországi (és ukrajnai) ingatlanpiac hatalmas potenciáljának hangsúlyozása, ám a piaci körülményeknek olyan ideális együttállását láthatjuk Oroszországban, melyet csak alig képesek elhalványítani a kétségtelenül meglévő piaci kockázatok. Az orosz piac ugyanis sokkal zártabb, mint a közép-kelet európai ingatlanpiacok, az államnak és így a bürokráciának sokkal nagyobb szerepe van, így nem véletlen, hogy a nagyobb külföldi fejlesztők közül még egyik sem tudta igazán megvetni a lábát az országban.

A penzcentrum.hu az élettársi kapcsolat vagyoni kérdéseiről készített összeállítást. Hogyan alakul az öröklés? Mostantól közös vagyon lesz itt is? Meg kell felezni a lakást az élettárssal? Mindezt hogy tehetik meg, mikor éppen ezért nem házasodtak meg? A pénzügyi portál erre keresi a választ.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×