Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Kétezer kilométer kerékpárutat ígérnek a miniszterek

A következő hét évben csaknem kétezer kilométer új kerékpárút és kerékpársáv épülhet - mondta a gazdasági és közlekedési miniszter. Kóka János Persányi Miklós környezetvédelmi miniszterrel együtt ismertette az erről szóló kormányzati programot.

Kóka János azt mondta: a biciklis közlekedés arányának növekedése mellett felére csökkenthető a halálos kerékpáros balesetek száma.

A miniszter hozzátette: a 2013-ig tartó időszakban több mint 60 milliárd forint jut a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére.

A minisztérium célja, hogy a belföldi turizmuson belül 10 százalékra emelkedjen a kerékpáros turizmus aránya - jelentette ki Kóka János.

Persányi Miklós arról beszélt: a program egyik kiemelt célja, hogy 2013-ra az 5 kilométeresnél rövidebb utaknál 10 százalék fölé emelkedjen a kerékpáros közlekedés részaránya.

A Kerékpáros Magyarország Program szakmai vitája április 22-ig tart.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×