Infostart.hu
eur:
355.78
usd:
311.38
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Akár 77 százalékos is lehet a távfűtés árának emelkedése

A Népszabadság azt írja, hogy egy átlagos méretű távfűtéses lakás éves energiaköltsége a tavalyi 118 ezer forintról idén 210 ezer forintra nő, ha a lakók januártól már nem kapnak ártámogatást. A gáz esetében az éves költség 100 ezerről 180 ezer forintra nő egy 52 négyzetméteres, 140 légköbméteres, évi 50 gigajoule fűtési hőfelhasználású lakás esetében.

A gáz legmagasabb díja tehát 80, a távhőé pedig 77 százalékkal emelkedett. A két energiafajta felhasználásának módja között azért jelentős különbség van.

A Magyar Nemzetben az áll, hogy komoly feszültséget okoz a Volán-társaságoknál a bérhelyzeten kívül a vagyonleépítés, ami alapjaiban rendíti meg a cégek helyzetét, és kihat a dolgozók munkavégzésére is. A kormány eközben privatizálni akarja a közszolgáltatást ellátó vállalatokat.

Az Index.hu-n olvasható, hogy a Fidesz kétnapos elnökségi ülésén abban maradtak, hogy a kordonbontást követő eljárások végét megvárják, és ezután döntenek a következő lépésről. A Fidesz politikusai a múlt hét pénteki kordonbontás óta nem nyilatkoztak egyértelműen az akció folytatásáról.

Szájer József európai parlamenti képviselő múlt szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "A Fideszre lehet számítani a polgári szabadságjogok védelme tekintetében, amikor szükséges, ott leszünk, az ehhez szükséges konkrét döntéseket a megfelelő időben meg fogjuk tenni".

Szijjártó Péter szóvivő szerdán azt válaszolta egy újságírói kérdésre: ha eljön az ideje, lépni és cselekedni fognak.

A Világgazdaság számol be arról, hogy a kiskereskedelemben jó évtizede zajló radikális koncentrációs és centralizációs folyamatban a hazai üzletláncok megtalálták a túlélés hatékony módszerét. A pozitív példák azonban nem voltak megfelelő hatással a beszállítókra.

Különösen fájó az élelmiszer-termelő ágazatban a koncentrációs folyamat vontatott előrehaladása - állapítja meg jelentésében a kereskedelmi tevékenységet vizsgáló bizottság. A testületet azért hívta életre tavaly ősszel a kormányfő, hogy - a tényleges verseny és a fogyasztóvédelem szempontjából - vizsgálja meg a kiskereskedelem, az üzletláncok, a beszállítók helyzetét, működését.

A Napi Gazdaság írja, hogy az APEH eddig több mint négyszázezer vállalkozás adószámának felfüggesztéséről hozott határozatot. A legtöbb cég az építőiparban, az ingatlanforgalmazásban és a fuvarozásban tevékenykedik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×