Infostart.hu
eur:
355.78
usd:
311.38
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Szilvásy: állami vezetők meggyilkolását tervezik szélsőségesek

Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter azt mondta: a nemzetbiztonsági szolgálatok értesülései szerint szélsőségesek állami vezetők meggyilkolását tervezik. Közölte: március 15-éig mindenképpen marad a kordon a Parlament előtt.

Szilvásy György a Nemzetbiztonsági Kabinet ülése után elmondta: a szakszolgálatok információi szerint szélsőséges csoportok az épület elleni merényletre és állami vezetők meggyilkolására készülnek.

A kancelláriaminiszter közölte: kezdeményezik az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának összehívását, hogy a helyzetről tájékoztathassák a parlamenti erőket.

Szilvásy György szerint hiteles információk vannak arról, hogy terveiket összehangoló szélsőséges csoportok erőszakos akciókat készítenek elő.

Meg akarják osztani a rendőrség erejét, és fő céljuk a Kossuth tér megszerzése - jelentette ki.

Szélsőséges csoportok olyan tervet is készítettek, hogy megpróbálnak bejutni a Parlament épületébe. Egyes politikusok rendszeresen kapnak fenyegetéseket, magán- és hivatalos programjaikat megpróbálják megzavarni - mondta Szilvásy György.

A csoportok február 2. után néhány nap alatt megerősödtek, akcióik előkészítésébe futballhuligánokat és szkinhedeket is bevonnak, és "a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakkal szerelik fel magukat" - közölte a miniszter.

Hozzátette: az Országház épülete, valamint az állami vezetők elleni fenyegetések száma október 23. után megsokszorozódott, a fideszes politikusok pénteki kordonbontó akciója óta pedig újabb fenyegetéshullám kezdődött.

A miniszter közölte: a szakszolgálatok a március 15-ei ünnepségek időszakában számítanak az erőszakos akciók csúcspontjára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×