Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
321.05
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Gönczöl: nem érzek aránytalanságot

Gönczöl Katalin nem érez aránytalanságot a nevével fémjelzett bizottság megállapításai kapcsán. A kriminológus professzor az InfoRádiónak azt mondta: ha az ésszerűség határai közé terelik a gyülekezést, akkor az nem sérti az alapvető alkotmányos jogokat.

Gönczöl Katalin szerint a konfliktus kialakulásában nem azt kell nézni, hogy ki az erősebb, hanem azt, hogy ki teszi meg a megértéshez az első lépést. "A konfliktus megértésének nagyon fontos szerepe van abban, hogy az beszélgetéssé szelídüljön" - fogalmazott a nevével fémjelezett bizottság vezetője.

Gönczöl Katalin az InfoRádiónak arra a felvetésére, hogy míg a 2006-os parlamenti választási kampány kapcsán a kedden nyilvánosságra hozott jelentésben a kormánypártok esetében az illúzió kifejezést használják, míg az ellenzékre a gátlástalanságot, ami aránytalan lehet, azt felelte: ő nem számolta a jelzőket.

"Ténymegállapításokra szorítkoztunk, ezeket a tényeket pedig újabb tényekkel és okozati láncolatban tudjuk elhelyezni. Nem érzek aránytalanságot. Mindenki elolvasta és mindenki a lelkiismerete szerint arányosságot érzett a felelősség, a helyzet kialakulása és annak elemzése szempontjából is" - jelentette ki a bizottság vezetője.

Gönczöl Katalin szerint az, hogy az ésszerűség határain belülre szeretnék szorítani a gyülekezést, az racionalizálást jelent, ami nem sérti a gyülekezés jogát. "Ha ezt végiggondolja valaki, akkor ez egy megfontolandó javaslat" - fogalmazott a kriminológus professzor.

A Gönczöl-bizottság jelentésének teljes szövegét elolvashatja itt!

{{keretes_cim}}

A Gönczöl-bizottság a többi között javasolta a kormánynak, hogy fontolja meg a rendészeti szükségállapot intézményének bevezetését. Kacziba Antal nyugalmazott rendőrtábornok, a bizottság egyik tagja az InfoRádiónak elmondta, így szükségállapot idején a védelmi bizottság felállításáig, 6-8 órán keresztül egy testület hangolná össze a legfontosabb hatóságok tevékenységét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×