Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Az új pályázatokon 31 milliárdot osztanak szét

Öt területen összesen 31 milliárd forintot oszthatnak szét az Új Magyarország Fejlesztési Terv kedden megjelent gazdaságfejlesztési pályázatain.

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos egy budapesti konferencián elmondta: a Gazdaságfejlesztési Operatív Program révén a következő hét évben 674 milliárd forint összegű uniós forrás érkezik Magyarországra.

A politikus hozzátette: ebből a most meghirdetett öt pályázati kiírás keretében hat fejlesztési régióban 28,4 milliárd forintot, a közép-magyarországi régióban pedig több mint 2 milliárd forintot lehet felhasználni.

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos az InfoRádióban elmondta azt is: a mostani uniós támogatási ciklusban az állami hitelgaranciák mozgathatják meg a legtöbb magántőkét, hiszen az áttétel akár tízszeres is lehet.

A Fidesz szerint kevesen felelnek meg

Korábban a Fidesz alelnöke úgy vélte: a mintegy 850 ezer működő kis- és közepes vállalkozás legfeljebb 10 százaléka felel meg a pályázati kiírásnak.

Pelczné Gáll Ildikó szerint a vállalkozások az idén nem jutnak uniós forráshoz, mert az operatív programok elbírálása várhatóan csak júniusban ér véget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×