Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Áder: az OVB politikailag elfogult döntést hozott

A Fidesz szerint az Országos Választási Bizottság politikailag elfogult, szakmailag elfogadhatatlan döntést hozott a párt és a KDNP közös népszavazási kezdeményezésének ügyében.

A Fidesz politikusa megerősítette, hogy az Alkotmánybíróság elé viszik az elutasított négy kérdést. Áder János kijelentette: az OVB a saját álláspontjához sem volt következetes: a hét kérdés vonatkozásában egymásnak is ellentmondó érvelést használt, az indoklás több esetben nem felelt meg a korábbi alkotmánybírósági döntéseknek.

Az ellenzéki politikus szerint az új összetételű OVB eddig az összes fideszes kezdeményezést elutasította, 12 esetben azonban a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta a bizottság döntését.

Áder János hangsúlyozta, akkor is megtartják a népszavazást, ha az eredetileg kezdeményezett hét kérdés nem mindegyike kerülhet fel a szavazólapra.

Az Országos Választási Bizottság a Fidesz és a KDNP hét népszavazási kezdeményezése közül hármat hitelesített: a kórházak állami és önkormányzati kézben maradásáról, a gyógyszerek patikán belüli árusításáról és a termőföld családi gazdálkodóknál maradásáról szóló kérdéseket.

Elutasította viszont a tandíjról, a vizitdíjról, a nyugdíjak adózásáról és a képviselők objektív felelősségéről szóló kezdeményezést.

Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×