Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
317.71
bux:
151879.82
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Hiller: Gyurcsány februártól pártelnök lesz

Szigorúnak, de reálisnak nevezte a 2007. évi költségvetést az MSZP elnöke az Inforádió Aréna című műsorában. Hiller István a jövő évet az egyensúlyteremtés időszakának nevezte. A nagyobbik kormánypárt első embere kijelentette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt februárban pártelnökké választják.

Az MSZP elnöke 2007 az egyensúlyteremtés éve lesz. Hiller István az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: az elkövetkező két esztendőben nem nőnek a reáljövedelmek, 2008-ban ugyanakkor az elindított reformok már éreztetik majd hatásukat, így 2009-2010-re "jobban fogunk élni".

A szocialista pártvezető politikai jellegűnek nevezte a Fidesz elnökének javaslatait, hogy az ellenzéki párt népszavazási kérdései kerüljenek ki a költségvetésből.

Színházi kerekasztalt tervez

A kulturális és oktatási miniszter saját szakterületének költségvetéséről azt mondta: nincsenek veszélyben állami intézmények, de szükség van a finanszírozás átalakítására.

Hiller István közölte: december első napjaiban szeretne tárgyalni a magyar színházak vezetőivel. A megbeszélésen az intézmények jövőbeni strukturájáról lenne szó, de a belső működésbe nem akarnak beavatkozni. A jövőről egyébként színházi kerekasztalt kezdeményez a miniszter, melyen valódi szakmai párbeszédet szeretne.

Gyurcsány Ferenc februárban pártelnök lesz

Az MSZP elnöke határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy nem gondolkodtak-e el a miniszterelnök visszahívásán. "Ha valaki azt gondolja, hogy Magyarországon az vezet pártpolitikai békéhez, hogy az ország megválasztott miniszterelnökét kevesebb, mint fél évvel a választások után leváltják, eleget téve az ellenzék kérésének, feltételezve, hogy az ellenzék itt megáll, annak nem sok köze van a magyar politikai valósághoz" - mondta Hiller István.

Gyurcsány Ferenc pártelnöki esélyeiről szólva Hiller István kijelentette: a miniszterelnök támogatottsága a frakción és párton belül november közepén nagyobb, mint szeptember közepén volt, ezért úgy vélte: február végén megválasztják a kormányfőt a párt elnökének és marad miniszterelnök is.

Címlapról ajánljuk

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×