Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
327.15
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Védőfelszerelést kapnak a rendőrlovak

Üvegekkel, kövekkel és kihegyezett zászlórúddal is támadtak az elmúlt több mint egy hónap zavargásai során a lovas rendőrök lovaira. Így most lovasuk mellett ők is védőfelszerelést kapnak.

Lábvédők, bokavédők, ínvédők és patavédők eddig is rendszeresítve voltak a lovasrendőrségnél, eddig többre nem is igen volt szükség - derült ki a Rendészeti Biztonsági Szolgálat osztályvezetőjének szavaiból.

Mivel azonban ezek nem védtek sokat az elmúlt 5 hétben előfordult összecsapásokban, ahol a tüntetők a lovakra is "brutális módon támadtak", most fej, illetve testvédőket is beszerez a lovak számára a rendőrség, és lovasaik is speciális védőfelszerelést kapnak - mondta az InfoRádiónak Domoszlai Dániel.

Az osztályvezető azt nem tudta megmondani, hogy mikorra lesz meg minden szükséges védőfelszerelés, de, mint megjegyezte, a beszerzés már zajlik.

Domoszlai Dániel szerint a szeptember második felében, illetve október 23-án történt összecsapásokban a lovak többnyire bőrsérülésekkel megúszták, de volt olyan állat is, amelynek a fején keletkezett szúrt seb egy kihegyezett zászlórúdtól, illetve amelynek a lábát sértette fel az utcán eldobott többágú acéltüske. Nagyon súlyosan egyetlen ló sem sebesült meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×