Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
320.94
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Országos szülői értekezlet

Több mint ezren tiltakoznak a közoktatási törvény módosítása és a várható pedagógus-elbocsátások ellen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirdetett országos szülői értekezleten.

Kerpen Gábor elnök elmondta: céljuk, hogy a kormány mielőbb kezdjen tárgyalást az érdekképviselettel.

Az oktatási tárca államtitkára korábban közölte: a minisztérium nem tud eltekinteni a pedagógusok kötelező óraszámának emelésétől.

Arató Gergely hozzátette: a törvény már hatályba lépett, és az óraszámemelés szerepel a konvergenciaprogramban is.

A szocialista politikus hangsúlyozta, hogy a tárca eddig is tárgyalt az érdekképviseletekkel, és a tervek szerint a jövőben is folytatódnak a megbeszélések.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×