Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
316.41
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Sipos József csak egy a sok közül

Az MSZP országos választmányának zárt ülésére, a Magyar Rádió tudósítóját beengedő politikus szerint elképzelhető, hogy a kormánypártok még ebben a ciklusban új miniszterelnököt választanak. A párt szóvivője ezt cáfolja, szerinte Sipos József véleménye csak egy a több tízezer párttag véleménye közül.

Nyakó István azt mondta: nem hiszi, hogy a több tízezer tag mindegyikének az InfoRádióhoz kellene fordulnia véleményével.

Hangsúlyozta: a párt országos elnöksége, frakciója és az országos választmány egy emberként áll ki Gyurcsány Ferenc mellett.

Arra a felvetésre, hogy a szombati választmányi ülésen történtek kiszivárgása után miért Sipos József mond le, és miért nem az, aki a  vitatott kijelentéseket tett, Nyakó István azt mondta: Lamperth Mónika önkormányzati miniszter lemondását senki nem kérte a parlamentben.

Ráadásul az a törvény, amelynek alapján a regionális fejlesztési tanácsokban a kormány által jelölt tagok vannak többségben, a Fidesz-kormány alatt született.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×