Infostart.hu
eur:
361.68
usd:
315.48
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Vizitdíj helyett az orvosi ellátás költségének egy részét kéne megfizetni?

Az MSZP-frakció nem támogatja az egységes vizitdíj bevezetését. Ehelyett azt szeretnék, ha minden beteg számlát kapna az ellátásról, és ennek jelképes hányadát fizetné ki - mondta Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A Fidesz kommunikációs vezetője szerint az egészségügyi reform újabb megszorításokról szól.

Katona Béla szocialista politikus hangsúlyozta: a beteg által fizetendő összeg meghatározása gondos mérlegelés után lehetséges, ugyanakkor ki kell dolgozni a kedvezmények és mentességek körét.

Az MSZP frakció szerint az ellátó intézmény által kiállított számla lehetne az alapja az intézmény és a társadalombiztosítás közötti elszámolásnak - mondta Katona Béla.

A lényegben egyetért a kormány és a frakció

Kökény Mihály a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint nem előre meghozott döntésekről folyik a vita.

A volt szakminiszter hangsúlyozta, hogy a kabinet és az MSZP nem képvisel két különböző koncepciót, a lényegben egyetértenek.

Fidesz: már csak álom az ingyenes egészségügy

A Fidesz kommunikációs vezetője szerint a szocialisták végleg feladták azon választási ígéretüket, hogy nem kell fizetni az egészségügyi ellátásért.

Szijjártó Péter az InfoRádióban azt mondta, hogy az egészségügyi reform újabb megszorításokról szól. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a mentőszolgálati dolgozók tíz százalékát elbocsájtották, és az ellátás utáni első vizitre már nem fizet a központi költségvetés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×