Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
319.81
bux:
151351.05
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Medián: romló közhangulat, biztos Fidesz-előny

A teljes népesség körében 37-ről 31 százalékra csökkent az MSZP támogatottsága, míg a Fideszé ugyanekkora arányban, 38 százalékra nőtt. Az emberek közel kétharmada úgy véli, hogy rossz irányba mennek a dolgok.

Az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében 37-ről 31 százalékra csökkent, a Fideszé pedig hasonló mértékkel 38 százalékra nőtt - derül ki a Medián június 16-a és 20-a között, 1200 fő megkérdezésével készített fölméréséből, amely a HVG-ben jelent meg.
A választani tudó biztos szavazók között a Fidesz 51, az MSZP 39 százalékot ért el - mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely kutatási igazgató. A felmérés szerint a parlamentbe sem az SZDSZ, sem az MDF nem jutna be, ugyanakkor utóbbi két kategóriában is megelőzi a liberális pártot és csak a biztos szavazó pártválasztók között ért el mindkét párt négy-négy százalékos támogatást.

A Medián szerint a megszorító intézkedések bejelentése után 49-ről 62 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok, és 32-ről 57 százalékra nőtt azoké, akik háztartásuk pénzügyi helyzetének romlását valószínűsítik.

A felmérésből az is kiderül, hogy évtizedes negatív rekordot döntöttek a lakosság gazdasági várakozásai - mondta Karácsony Gergely kutatási igazgató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Elárulta az MFB, milyen beruházásokra költenék a felszabadított uniós forrásokat

Elárulta az MFB, milyen beruházásokra költenék a felszabadított uniós forrásokat

A Magyar Fejlesztési Banknak kiemelt szerepe van az uniós források magyar gazdaságba csatornázásában: az RRF-források jelentős része, valamint a kohéziós forrásokból is mintegy 800 milliárd forint is a bank közreműködésével jut el a gazdasági szereplőkhöz – mutatta be Dercsényi György, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese a Portfolio Future of Finance konferenciáján. Az MFB célja nem a hitelállomány öncélú növelése, hanem hogy célzott programokkal, piaci szereplők bevonásával és magántőke mobilizálásával valódi gazdasági hatást érjen el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×