Infostart.hu
eur:
365.69
usd:
321.41
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Nem lesz Wass Albert utca Budapesten

Elutasította a Fővárosi Közgyűlés a XXIII. kerület indítványát, amely szerint a városrész egyik utcáját Wass Albertről nevezzék el. A hatályos fővárosi szabályozás alapján személyről csak halála után 25 évvel lehet utcát vagy teret elnevezni.

Egy jelenleg helyrajzi számmal jelölt utcát nevezett volna el a XXIII. kerületi önkormányzat Wass Albertről, az 1998-ban elhunyt, erdélyi származású íróról.

Endrédy István, a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának elnöke elmondta: a hatályos fővárosi szabályozás szerint személyről csak halála után 25 évvel lehet utcát vagy teret elnevezni.

A rendelet megalkotásakor az volt a jogalkotói szándék, hogy kinek-kinek a személyét illető értékelések nyugvópontra kerüljenek - indokolt a bizottsági elnök.

Endrédy István hozzátette: ebben a ciklusban André Citroen, Giorgio Perlasca, Robert Schumann, Tóth Ilonka, Latinovics Zoltán, Karl Lutz, Friedrich Born, Barényi Béla, Ráth Károly, Szent Márton, Zsigmond király, Széchenyi István és Antall József nevét utasította el a testület.

Antall József nevét szintén a 25 éves időkorlát miatt, a többiekét pedig vagy politikai okokból, vagy a megszokásra hivatkozva, hogy ne zavarják meg a közlekedőket a gyakori utcanév változtatásokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Európa több kulcsfontosságú energiahordozó esetében prémiumot fizet a stabilabb vagy alternatív ellátási forrásokért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×