Infostart.hu
eur:
365.69
usd:
321.41
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Napi 360 ezer forint kenőpénz

Előzetes letartóztatásba helyezték az állami közútkezelő kht.-nak azt a három alkalmazottját, akik a gyanú szerint kenőpénzért cserébe engedték tovább a túlsúlyos teherautókat.

Hécz Miklós, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője az InfoRádióban elmondta: a bíróság elrendelte a közútkezelő munkatársainak előzetes letartóztatását, a gyanúsítás velük szemben üzletszerű vesztegetés, ami öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A két férfinak és egy nőnek a túlsúlyos tehergépjárművek vezetőitől kellett beszednie a Magyarországon megteendő kilométer és a túlsúly függvényében kiszámított útdíjat.

Õk azonban a saját zsebükre dolgoztak, számla nélkül szedték be az útdíj egy részét, valószínűleg a túlsúly nagysága határozta meg, hogy mekkora összeg kértek - tette hozzá Hécz Miklós.

Amikor lefülelték a közútkezelőket, már 360 ezer forintot, illetve ennek megfelelő devizát találtak náluk, noha még nem telt le a munkaidejük. Ezt elmondásuk szerint egymás között egyenlő arányban osztottak volna szét.

Azt egyelőre nem tudni, hogy közútkezelő alkalmazottai összesen mennyi pénzt szedtek be a túlsúlyos teherautók vezetőitől és azt sem, mikor kezdtek a saját zsebükre dolgozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Európa több kulcsfontosságú energiahordozó esetében prémiumot fizet a stabilabb vagy alternatív ellátási forrásokért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×