Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
315.41
bux:
153534.66
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Gyárfás elmegyógyintézetbe küldené a fővárosi képviselőket

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke elképzelhetetlennek tartja, hogy ne Magyarország rendezze a július 26. és augusztus 6. között esedékes Úszó Európa-bajnokságot. A rendezvényhez szükséges ideiglenes tribünt, amelyet az uszoda kerítésein kívül kellene felállítani, nemrég vétózta meg a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága.

A szövetség elnöke rémálomnak nevezte azt, ami az uszodaépítés körül zajlik. Szerinte 2002 óta még arról sem tudtak megállapodni az illetékesek, hogy lehet-e fűmagot vetni.

Az uszoda felépítésének határidejét a kivitelező halogatja, és már pontos időpontot sem határozott meg. Csak annyit mondott, hogy valamikor júniusban lesz kész a medence - mondta Gyárfás Tamás.

Hozzátette: ha elkészül a létesítmény, utána még a magyarországi engedélyeket is be kell szerezni, és az Európai Úszószövetségnek is hitelesítenie kell az uszodát.

A szövetség elnöke szerint az nem fordulhat elő, hogy az Eb-t nem Magyarország rendezi.

Gyárfás Tamás példátlannak nevezte, hogy az esemény kezdete előtt másfél hónappal még arról folyik a vita az illetékes fővárosi bizottságban, hogy felállítható-e mobillelátó a Margitszigeten, mert ha megépítik, azzal sérül a fű.

"Mintha Magyarországon nem lehetne fűmagot kapni" - mondta.

Szerinte az sem történhet meg, hogy a lelátó nem épül meg. Hozzátette: elmebeteg állapot most erről vitázni, és akik ilyen döntéseket hoznak, azokat elmegyógyintézetbe kell küldeni, nem bizottságokba.

A fővárosi bizottság május 3-án döntött úgy, hogy nem ad közterület-használati engedélyt. Az ülésen a testület tizenöt tagjából csak nyolc jelent meg; az MSZP és az SZDSZ részéről négyen, és négyen az ellenzéki frakciók részéről.

A szocialista és szabad demokrata képviselők támogatták a mintegy 17 ezer négyzetméteres ingyenes közterület-használati kérelmet.

Az ellenzéki tagok azonban a környezet védelmére hivatkozva elutasították az ideiglenes létesítmények, köztük az ideiglenes lelátók felállítását, így patthelyzet alakult ki.

A testület várhatóan két héten belül tűzi újra napirendjére a tribün ügyét.

Kivitelező: időben átadják az uszodát

Varga Mihály, a kivitelező KÉSZ Kft. ügyvezetője az InfoRádiónak küldött közleményében azt írta: június 7-én kezdődik az uszoda átadás-átvétele; június 27-én pedig használatba vételre alkalmas állapotban lesz a létesítmény.

Az ügyvezető tagadta, hogy ők fákat vágtak volna ki a Margitszigeten.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×