Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.52
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Sólyom: példás az árvízi védekezés

Példásnak nevezte az árvíz ellen védekező szervezetek munkáját az államfő. Sólyom László a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmártonban azt mondta: jó lenne, ha az ország nem csak a bajban mutatná meg, milyen teljesítményre képes.

A köztársasági elnök az árvízi helyzetről és a védekezési munkákról hallgatott meg beszámolót a településen.

A térség vízügyi igazgatója azt mondta: az érintett részen nagyon régen épültek a gátak, így a mostani magas vízállás mellett számítottak arra, hogy megcsúsznak a töltések.

Varga László azt is közölte: eddig a Köröszugban kétmillió homokzsákot építettek be, egy vízbetörés elhárítására pedig a települések védelmére lokalizációs védvonalat alakítottak ki.

Hangsúlyozta: még legalább egy méterrel kell csökkennie a vízszintnek ahhoz, hogy megnyugtató legyen a helyzet.

A köztársasági elnök a tájékoztatók után a kunszentmártoni sportcsarnokban felkereste a veszélyeztetett területekről kitelepített embereket.

Apad a Hármas-Körös

Folyamatosan apad a Hármas-Körös. A térség vízügyi igazgatója azt mondta: a folyó tetőzése óta Gyománál 89 centimétert, Szarvasnál több mint fél métert apadt a vízszint.

Bak Sándor közölte: a két városnál május első hetében csökkenhet a harmadfokú készültségi szint alá a víz magassága.

Emlékeztetett arra, hogy a Hármas-Körös érintett szakaszán továbbra is rendkívüli az árvízvédelmi készültség, és harmadfok mellett védekeznek a Sebes-Körös alsó szakaszán és a Hortobágy-Berettyón.

Korábban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára azt mondta: Jász-Nagykun megyében befejezték a lokalizációs védvonal építését Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug közelében.

Varga Miklós arra kérte a megyei védelmi bizottságot, engedje visszatérni otthonaikba a kimenekített lakosságot.

A szakemberek szerint a védvonal egy gátszakadás esetén is megfelelő védelmet nyújtana a köröszugi településeknek.

A térségben több mint 2.100 embernek kellett elhagynia otthonát, miután a töltés több helyen megrepedt.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×