Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Halalt kérnek a magyar börtönökben ülő muzulmánok

Nem tudják követni vallásuk előírásait a magyar börtönökben az iszlám hitű fogvatartottak, ezért egy börtönlelkészi szolgálat létrehozását kezdeményezi a Magyar Iszlám Közösség. A szervezet javaslatát az igazságügyi miniszter elutasította, a büntetés-végrehajtás nem zárkózott el, de pénzt ők sem tudnak adni.

A Magyar Iszlám Közösség elnöke az InfoRádióban elmondta: a magyarországi börtönökben mintegy ötszáz olyan fogvatartott van, aki muzulmánnak vallja magát.

Egyik magyar fegyintézetben sincs iszlám vallású börtönlelkész, és mégiscsak nonszensz, hogy egy katolikus vagy református lelkész foglalkozzon egy iszlámhitű ember lelki vigaszával - hangsúlyozta Bolek Zoltán.

Az étkezési lehetőségekről a közösség vezetője azt mondta: a börtönökben egyáltalán nincs a vallási előírásoknak megfelelő, úgynevezett halal étel, disznóhúsmentes étkezést is csak néhány börtönben biztosítanak.

Bolek Zoltán közölte: kezdeményezték a hiányosságok felszámolását, de a levelükre Petrétei György igazságügy-miniszter azt válaszolta: nem időszerű a lelkészi szolgálat felállítása.

A Magyar Iszlám Közösség felvette a kapcsolatot a büntetés-végrehajtás országos parancsnokával is, aki nem zárkózott el a javaslatok elől.

Az anyagi feltételeket azonban nem biztosítja senki, pedig az ötszáz ember harminc helyen szét van szórva, őket folyamatosan látogatni kellene - tette hozzá Bolek Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×