eur:
396.29
usd:
367.37
bux:
73550.81
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Amihez kevés 166 szavazat

Határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után berekesztette a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülést Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Az MSZP-frakció nem vett részt az ülésen, mert azt kampányrendezvénynek tartotta.

Ösztönzés a kormánynak

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke napirend előtt az Európai Unió által biztosított kedvezményes áfakörrel összefüggésben ismét azt javasolta, hogy a szociális célú lakások építésének esetében csökkenjen 5 százalékra az áfakulcs.

A politikus azt mondta: bár folyik a választási kampány, vannak olyan ügyek, amelyek "nem tűrnek halasztást".

Hozzátette: a választási kampány nem jelenti azt, hogy Magyarország lemond a sikerről és a polgáraival való szolidaritásról.
A Fidesz ösztönözni kívánja a kormányt, hogy hozza meg ezt a fontos döntést. "Pártállástól függetlenül ez mindenkinek közös célja lehet" - mondta a Fidesz elnöke.

Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára hangsúlyozta: a kabinet már foglalkozott ezzel a kérdéssel.

A kormány február 21-én döntött arról, hogy mely munkaerő-igényes szolgáltatásokra kéri a kedvező áfakulcsot. "Ezek között szerepel a magánlakások felújítása és javítása" - mondta.

"Inkább a szerver-ügyről kellett volna tárgyalni"

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője napirend előtt azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz által javasolt témák közül korábban egyet sem támogattak az illetékes parlamenti bizottságok, ezért nem szavazzák meg a napirendet.

Hozzátette: íratlan szabály, hogy kampányidőszakban választási célokra nem lehet felhasználni az Országgyűlést.

A Fidesz kikényszerítette, hogy a parlament összeüljön, és kísérletet tett olyan demagóg előterjesztések megtárgyalására, amelyeket a bizottságok általános vitára alkalmatlannak találtak - mondta.

Kuncze Gábor szerint a Fidesz elnöke három és fél éven keresztül nem tartotta fontosnak, hogy jelen legyen a parlament ülésein, a választások közeledtével azonban "megpróbál a maga számára terepet találni a rövid távú politikai célok eléréséhez".

Hozzátette: örömmel vettek volna részt egy olyan ülésen, amelyen a szerverüggyel kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik, vagy az MDF-es képviselőjelöltek megzsarolása a téma.

"Mindkét oldal hibázott"

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hibának nevezte a rendkívüli ülésre vonatkozó fideszes kezdeményezést, ugyanakkor kifogásolta a szocialisták magatartását is.

A politikus úgy vélekedett, hogy a nagyobbik ellenzéki párt kampányeszközként akarta felhasználni az Országgyűlést.

A szocialisták azzal követtek el hibát, hogy nem vettek részt az ülésen - tette hozzá.

A Fidesz a rendkívüli ülésen az Otthonteremtés plusz programról, a 14. havi nyugdíjról és a Nomentana-ügyben kezdeményezett vizsgálóbizottságról vitázott volna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

A 21 éves magyar olimpiai bajnok csak érdekes kék színű nadrágjában tud 1 perc 55 másodperc alatti időt úszni, és azt üzente Kovács Benedeknek, hogy kösse fel a gatyát, és négy év múlva együtt álljanak olimpiai dobogóra - ha egyáltalán marad a 200 m hátnál, mert ez akár Léon Marchand-on is múlhat. A bajnok szólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Alaposan elromlott csütörtökön a részvénypiaci hangulat, a vezető európai részvényindexek több mint 2 százalékot estek, a rossz hangulat pedig átragadt az amerikai piacokra is, ahol főként az elmúlt hónapok ralijában élen járó részvényeket ütötték. A legutóbbi gyenge amerikai makroadat (50 alatti ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index) megjelenése után feléledtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek, a befektetők azt is elkezdték árazni, hogy az amerikai jegybank túlságosan későn csökkenthet kamatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×