Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
316.29
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Magyar muszlim szervezetek a karikatúrák ellen

Két magyarországi iszlám egyház arra kéri a kormányt, hogy határolódjon el az iszlám vallást és a muzulmánokat sértő sajtókampánytól.

A Magyarországi Muszlimok Egyháza és az Iszlám Egyház közleményében hangsúlyozza: ha a kabinet nem cselekszik határozottan, akkor felszólítanak minden muzulmánt, hogy bojkottálják azoknak az országoknak a termékeit, szolgáltatásait, ahol a lapokban megjelentek a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzok.

A két szervezet hozzáteszi: elvetik a diszkrimináció és az erőszak minden formáját és kiállnak az emberi szabadság mellett, de ez nem lehet mások megsértésének, megalázásának és bántalmazásának az eszköze.

Magyarországon több tízezerre becsülik a muzulmán hívek számát. A két egyház mellett működik még a Magyar Iszlám Közösség is. A felháborodást kiváltó karikatúrák közül néhányat két országos terjesztésű magyar lap is közölt.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×