Infostart.hu
eur:
386.99
usd:
331
bux:
116303.55
2026. január 12. hétfő Ernő

Hiller: öt autópálya épül

Az MSZP elnöke szerint a szociális kiigazítás programja után a következő ciklusban is a jövőbe történő beruházásokra kell összpontosítani. Hiller István úgy vélte: az új fejlesztések 200 ezer új munkahelyet teremtenek.

A politikus szólt arról is, hogy míg 1998 és 2002 között, az Orbán-kormány idején 7 kilométer autópályát adtak át, addig 2002 és 2005 között 245 kilométert.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország az egyetlen uniós tagállam, ahol egyszerre öt sztráda épül. Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese arról beszélt, hogy a mostani ciklusban csökkentek az óriási különbségek, amelyek nemcsak az emberekre, a családokra, hanem a régiókra is jellemzőek Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×