Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Gyurcsány az uniós költségvetésről

A kormányfő szerint Magyarország olyan új európai uniós keretköltségvetést szeretne, amely a mai támogatási szint három-négyszeresét biztosítja.

Gyurcsány Ferenc a parlamentben, napirend előtt kijelentette: a cél az, hogy Magyarország az első három helyre kerüljön az egy polgárra eső támogatást számítva.

A kormányfő közölte: még a héten hivatalosan reagál az unió soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia miniszterelnökének a közösség 2007 és 2013 közötti költségvetésére vonatkozó javaslatára.

Az MDF elnöke kifogásolta, hogy a kormányfő nem tájékoztatta a parlamenti pártokat a brit miniszterelnökkel folytatott megbeszéléséről.

Dávid Ibolya közölte: reméli, hogy az uniós keretköltségvetésről szóló levél megírása előtt egyeztet a kormányfő a pártokkal.

Tony Blair brit miniszterelnök múlt pénteken Budapesten tájékoztatta költségvetési elképzeléseiről a Visegrádi Négyeket.

A brit elnökség terveiben 25 milliárd eurós büdzsécsökkentés, ezen belül az új tagállamoknak járó felzárkóztatási támogatások 10 százalékos mérséklése szerepel.

A találkozó után a visegrádi országok elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnöke kijelentette: a szükséges reformokat nem lehet a költségvetés kiigazításával helyettesíteni.

A reformnak három területet kell érintenie: a Nagy-Britanniának járó visszatérítést, a mezőgazdasági, valamint a kohéziós politikát. Csak az egyiket nem lehet megváltoztatni. A korábbi kompromisszumok módosításának árát nem az új tagállamoknak kell megfizetniük – mondta Gyurcsány Ferenc.

Tony Blair brit kormányfő is amellett érvelt, hogy mielőbb el kell fogadni az új, hét évre szóló büdzsét. A politikus ezt azzal indokolta, hogy az új tagállamoknak szükségük van a költségvetésre ahhoz, hogy tudják: milyen forrásokat használhatnak fel.

Ha decemberben nem születik megállapodás, akkor kétséges, hogy sikerül–e a megegyezés a következő egy évben. Ebben az esetben csak az Európai Parlament hatáskörébe tartozó pénzeket kaphatják meg a tagállamok, amelyek csak a forrásoknak egyharmadát teszik ki – mondta Tony Blair.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×