Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Keir Starmer brit miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a londoni Lancaster-házban rendezett védelmi csúcstalálkozó után 2025. március 2-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Bloomberg pool/Chris J. Ratcliffe

Párttársai fenyegették meg a brit kormányfőt – csak hónapjai vannak hátra

A Munkáspárt két képviselője azt mondta, már csak hónapjai lehetnek brit miniszterelnökként Keir Starmernek. A frakció több tagja nyíltan szembeszállt a kormányfővel, miközben elkaszálták a pénzügyminiszter takarékossági csomagját, a tárcavezető pedig erre sírva fakadt a parlamentben.

A brit Munkáspárt két vezető politikusa is jelezte: ha a kormány továbbra is gyengén teljesít, Keir Starmer miniszterelnök akár hónapokon belül távozhat tisztségéből. A Sky News úgy értesült, egy kormánytag és egy prominens párttag figyelmeztette erre a miniszterelnököt. A kritikus politikusok úgy vélik, ha a jövő májusban esedékes walesi, skóciai és londoni helyhatósági választásokon rossz munkáspárti eredmény születik, a Labour leválthatja Keir Starmert.

„A Munkáspárt bizonyos köreiben olyan mértékű a csalódottság és az elkeseredettség, hogy már most, a választási győzelem első évfordulóján miniszterek beszélnek arról, Keir Starmernek hamarosan mennie kell” – közölte forrásaira hivatkozva a Sky News tudósítója.

A Munkáspárt több fronton is nyomás alatt áll: Walesben a radikális jobboldali Reform UK párt, míg Londonban a radikális baloldali Zöldek erősödnek és szívják el a baloldali szavazók egy részét.

Egy közelmúltbeli felmérés szerint a Labour-tagság nagy része irányváltást akar, és nem tartja elég baloldalinak saját pártját.

Mindez akkor történik, amikor Keir Starmer megerősítette, hogy teljes támogatásáról biztosítja Rachel Reeves pénzügyminisztert, aki a héten könnyezve és táskás szemekkel ült mellette a parlamentben a miniszterelnöki kérdések órájában. Keir Starmer egy csütörtöki rádióinterjúban megismételte a hivatalos álláspontot: minisztere magánéleti okok miatt volt feldúlt, de további részleteket nem árult el.

Beszédes volt viszont, hogy a miniszterelnök joviálisan és viccelődve válaszolt a kérdésekre a parlamentben, miközben az általában pozitív és mosolygós Rachel Reeves példátlan leépülésének lehettek tanúi a nézők. Keir Starmer ráadásul nem állt ki mellette azonnal, hanem csak egy nappal később mondta, hogy de facto második embere „még nagyon sokáig lesz pénzügyminiszter”.

A melodráma hátterében az áll, hogy Rachel Reeves és Keir Starmer meghátrálásra kényszerült az ellenük fellázadó munkáspárti képviselők miatt, akik megfúrták a pénzügyminiszter szociális támogatási reformcsomagját. Rachel Reeves a segélyek feltételeinek kemény szigorításával akart pénzt megtakarítani az államkasszának, de most, hogy a felismerhetetlenségig felvizezték a törvényjavaslatot,

a brit állam ötmilliárd fontos költségvetési lyukkal néz szembe.

Ennek ellenére munkáspárti források szerint „Rachel Reeves és Keir Starmer szövetsége szinte példátlan, a pénzügyminiszter nem megy sehová”. A brit politikában azonban jól ismert recept a „nem mondok le” szöveg heteken át való ismétlése, majd nem egyszer előfordult már a hirtelen és drámai félreállás azzal az indokkal, hogy „a párt vagy az ország érdeke ezt kívánja”. Ez történt például Boris Johnson esetében is, amikor már saját pártjának is kínossá váltak a Covid-karantént sértő kormányzati partik.

Rachel Reeves feltételezett magánéleti problémája azért nem magánéleti, mert megrázta a pénzpiacokat, meredeken esett a font árfolyama, továbbá nőttek az állampapírok hozamai is, vagyis nőtt a brit államadósság.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szegedi Andrea: ne higgyünk a sztereotípiáknak, az idősek az egyik legjobban erősödő turisztikai réteg

Szegedi Andrea: ne higgyünk a sztereotípiáknak, az idősek az egyik legjobban erősödő turisztikai réteg

A szenior turisták nemcsak több vendéget, hanem több és egyenletesebben eloszló turisztikai bevételt is jelentenek. Hiába ők a turizmus egyik legfontosabb célcsoportja, mégis csak kevés kampány szólítja meg őket célzottan. Pedig a 60 év feletti utazók nemcsak egyre többen vannak, hanem egyre többet is áldoznak utazásra. Az Európai Unióban 2024-ben már nagyjából minden negyedik turisztikai vendégéjszaka hozzájuk kötődik – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány társadalomtudományi kutatója.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×