Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Robert Fico szlovák miniszterelnök az ukrán hivatali partnerével, Denisz Smihallal tartott sajtóértekezleten a két ország kormányának együttes ülését követően Ungvár közelében 2024. október 7-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Zuzana Gogova

Aggódnak a demokráciáért, és távozásra szólították fel Robert Ficót pszichológusok

Több mint száz szlovák pszichológus és pszichiáter nyílt levélben felszólította Robert Fico miniszterelnököt, hogy változtasson a viselkedésén, és vegye fontolóra a csúcspolitikából való távozását. A szakemberek szerint a kormányfő politikai magatartása frusztrációhoz vezet a szlovák lakosság nagy részében.

Szlovák pszichológusok és pszichiáterek egy csoportja szerint veszélybe került a demokrácia az országban, a miniszterelnök pedig összeesküvés-elméletekről beszél, miközben állításai gyakran valótlanok, és kijelentéseivel megosztja a társadalmat. A nyílt levél szerzői – Jozef Hasto és Anton Heretik – szerint Robert Fico nyilvános szereplései során mutatott agresszív és érzelmileg robbanékony viselkedése az ellene tavaly májusban elkövetett merénylet után tovább fokozódott.

A pszichiáterek arra is figyelmeztetnek, hogy a szlovák kormányfő politikai magatartása frusztrációt és elégedetlenséget vált ki a szlovák lakosság jelentős részében. A szakemberek azt tapasztalják, hogy

egyre többen fontolgatják az ország elhagyását, mert nem kívánnak olyan helyen élni, ahol az állami politika ennyire megvető, gúnyos és támadó jellegű.

Hasonló aggályokat fogalmazott meg a Szlovákiai Pszichológusok Kamarája is, amely felhívta a figyelmet, hogy az erőszak veszélyes normalizálása zajlik. Közleményükben jelezték, hogy ha a politikusok ezt jóváhagyják vagy eltűrik, azzal azt üzenik, hogy elfogadhatónak tekinthető az ilyen viselkedés a társadalomban.

Több szlovák hírportál is teljes terjedelemében megjelentette a levelet, melyben egyebek mellett az áll, hogy Robert Fico belpolitikája főként saját hatalmának, pártjának és koalíciós partnereinek megerősítésére irányul. Mint írják, az ország jelentősen elmarad az infrastruktúra kiépítésében, az oktatás és az egészégügy pedig nem éri el a miniszterelnök ingerküszöbét.

„Olyan embereket támogat, akik összeesküvés-elméleteket, rágalmakat, hazugságokat terjesztenek, és rombolják a kultúránkat”

– állítják a levelet szerző professzorok, akik még megdöbbentőbbnek tartják a kormányfő külföldi politikai kezdeményezéseit, amelyek szerintük gyakran ellentétesek az EU és a NATO politikájával.

A levélírók hozzátették: bíznak Robet Fico önreflexióra való képességében és politikai viselkedése megváltoztatásának lehetőségében, beleértve a csúcspolitikából való távozás megfontolását. Zárásképp pedig kijelentették, hogy soha nem voltak és jelenleg sem tagjai semmilyen politikai pártnak vagy mozgalomnak.

Robert Fico nem maradt sokáig adós a válasszal. Az általa „álorvosi röpiratnak” minősített levélben írtak szerinte arra mutatnak rá, hogy a pszichiáterek visszaélnek a szakmájukból következő megbecsülésükkel, mivel azt politikai célokra használják fel. A miniszterelnök szerint a pszichiáterek nem tartják tiszteletben a szlovák demokratikus választás eredményeit. Robert Fico közölte: válaszként a nemzetközi szakmai közösség elé tárja a levélírók politikai tevékenységét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×