Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
317.5
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Pixabay

Jeremy Clarkson és Andrew Lloyd Webber is a létüket féltő gazdák mellé állt

Nagy-Britannia megbénításával fenyegetőztek a héten a brit gazdák. A farmerek Londonban – néhány híresség támogatása mellett – tiltakoztak a gazdaságok öröklési rendjének módosítása, és érdekes módon Bill Gates ellen is.

„Nincsenek gazdák, nincs étel” – skandálta a Londonba vonuló körülbelül tízezer farmer. A brit gazdákat az új költségvetés, benne az öröklésiilleték-köteles vagyon értékének leszállítása dühítette fel. Azt mondják, hogy így nem tudják átadni gazdaságaikat a gyerekeiknek, és veszélybe került az ágazat.

Az új munkáspárti kormány által bejelentett rendelkezések értelmében a hárommillió font helyett már egymilliót érő gazdaságok után is illetéket kell fizetniük az örökösöknek. Ezt számos, sokadik generációs gazda úgy értelmezi, hogy nem tudja majd folytatni a gazdálkodást és elveszíti a családi farmot. „Ha a farmot birtokló nagyszüleim április előtt halnak meg, nem fizetünk semmit, ha utána, hétszázezer–egymillió fontot” – mondta egyikük a The Guardiannek.

Keir Starmer miniszterelnök érve az, hogy az illeték csak „nagyon keveseket” érint majd, 550 farmot évente. A gazdaszervezetek szerint viszont 70 ezret.

A kormány támogatói szerint azokat adóztatják, akik úgymond „azért mentették át földbe a vagyonukat, hogy ne kelljen öröklési illetéket fizetniük”.

Ezt az állítást szegezte a BBC Jeremy Clarksonnak, a világszerte népszerű autós műsor, a Top Gear volt műsorvezetőjének, aki később a farmjáról szóló sorozattal is nagy sikert aratott az Amazonon. A gazdák mellett kiálló és néha sértő beszólásairól ismert médiaszemélyiséget feldühítette a kérdés, és azt kérdezte vissza: „mióta a szószólója a BBC ennek a pokoli kormánynak?” A tiltakozók mellett állt ki Sir Andrew Lloyd Webber zeneszerző is.

A tüntetők egy része Bill Gatest, a Microsoft milliárdos alapítóját is elkezdte emlegetni, aki „furcsa mód érdeklődik a mezőgazdaság iránt” és hatalmas termőterületeket vásárol fel világszerte. Az Egyesült Államokban ő a legnagyobb terület, összesen 275 ezer hektár birtokosa.

„Lehet, hogy nemsokára laborban előállított húst és bogarakat eszünk majd” – mondta egy felvonuló. Gates a vádakra azt válaszolta, hogy „hatékonyabbá akarja tenni a gazdálkodást és munkahelyeket akar teremteni”.

Korábban állítása szerint az állategészségügyre áldozott pénzeket, hogy vakcinákkal és diagnosztikai módszerekkel „a világ legszegényebb gazdáit segítse”. Ezért például a brit kormány támogatásával is befektetett olyan technológiákba, amelyek magasabb tejhozamú szarvasmarhákat, több tojást tojó tyúkokat és az aszálynak ellenálló növényeket eredményeznek.

A brit gazdákat dühíti a klímaaktivisták magatartása is, akik az ágazatot egyfajta „szén-dioxid-emissziós mumusnak” állítják be. Úgy, hogy Nagy-Britannia a világ szén-dioxid-kibocsátásának egy százalékát adja, ennek a tizedét ez az ágazat, és ennek a tizednek valamivel kevesebb mint kétharmadát az állattenyésztés. Néhány éve a gazdák érdekvédelmi szervezetei egy kiadványban tételesen próbálták cáfolni az ellenük megfogalmazott állításokat, azt próbálva elmagyarázni, hogy

a szigetország adottságai, valamint a tehenek takarmányozási módszerei miatt sokkal kevesebb üvegházhatású gázt juttatnak a légkörbe, mint más országokban.

Most azonban nem ezért, hanem amiatt fájhat a fejük, hogy hogyan adják át a farmjaikat a következő generációnak.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×