Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Pixabay

Több mint tíz százalékkal emelik az állami alkalmazottak bérét Szlovákiában

A munkáltatók nagy része megemelte az alkalmazottak fizetését, a statisztikai hivatal legfrissebb jelentése szerint azonban az infláció miatt ezt a többségük még mindig nem érezte meg. Az állami alkalmazottak bére szeptembertől 10-12 százalékkal emelkedik.

A szlovákiai munkavállalók havi bruttó átlagbére a statisztikai hivatal szerint az idei második negyedévben elérte az 1419 eurót, ami 128 eurós, vagyis nagyjából 10 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

„Ez az elmúlt tizenöt év második leggyorsabb növekedési üteme, a bérek ugyanakkor még mindig nem tudtak ellenállni az árak növekedésének. Az inflációt is figyelembe vevő reálbérek éves viszonylatban 2 százalékkal csökkentek” – mondta el az Új Szó napilapnak Jana Morháčová, a statisztikai hivatal szóvivője, hozzátéve azonban, hogy az egyes ágazatok és régiók között továbbra is látványos különbségek vannak.

Az állami alkalmazottak bérei szeptembertől ugyancsak 10-12 százalékkal emelkednek.

Az átfogó béremelésre egy hónappal a szeptember végére kitűzött előre hozott parlamenti választás előtt kerül sor, s ez az idén már a második ilyen intézkedés lesz. A döntés, amelynek végrehajtásához az idén 740 millió euróra – mintegy 280 milliárd forintra –, jövőre pedig 1,2 milliárd euróra – mintegy 463 milliárd forintra – van szükség, megközelítőleg

255 ezer állami alkalmazottat érint, ezen belül több mint százezer közigazgatásban dolgozót és mintegy százezer pedagógust is.

Az állami alkalmazottak bérét az év elején már megemelték, mértéke 7-10 százalékos volt. A két intézkedés együttvéve történelmileg a legmagasabb mértékű béremelést eredményezi Szlovákiában az állami alkalmazottak körében egy év leforgása alatt.

A szlovák pénzügyi tárca elemzői osztályának igazgatója kifejtette: az intézkedéssel arra reflektálnak, hogy a közigazgatás több szektorában már hosszú ideje alacsonyak voltak a bérek, ami megnehezítette a jól képzett munkaerő alkalmazását. A szaktárca képviselője is elismerte ugyanakkor, hogy a béremelés szintje várhatóan ismét némileg alatta marad a szlovákiai infláció idei mértékének. Tavaly a közigazgatásban dolgozók bére 4 százalékkal emelkedett, míg az infláció mértéke meghaladta a 12 százalékot. Az idei első negyedévben a reálbérek 4,5 százalékkal visszaestek. Az érintett időszakban az élelmiszerek drágulása volt a legkiemelkedőbb, éves szinten a 26 százalékot is elérte, ami mintegy 10 százalékponttal meghaladta az európai uniós átlagot, és a legmagasabb volt az Európai Unióban.

Szlovákiában jelenleg

a legmagasabb havi átlagbért, 2400 euró feletti összeget a pénzintézeteknél, az energiatársaságoknál és az IT-ágazatban dolgozóknak fizetik,

a 19 gazdasági ágazatból 11-ben azonban az átlagbér alacsonyabb az országos átlagnál. A legalacsonyabb bruttó átlagbéreket, amelyek nem érik el az ezer eurót sem, a szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban dolgozóknak fizették. Regionális szempontból a havi bruttó átlagbér csak Pozsony megyében volt magasabb az országos átlagnál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×