Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
abstract hotel sign
Nyitókép: anyaberkut/Getty Images

67 ezer vendég hiányzott az újabb történelmi rekordhoz

A pandémia okozta mélyrepülését követően lassan a szlovákiai turizmus is kezd visszatérni a Covid-járvány előtti kerékvágásba. A szlovákiai szálláshelyek látogatóinak a száma júniusban elérte az 543 ezret, ami 11 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

„A szlovákiai szálláshelyek látogatottsága júniusban alig valamivel több mint a tizedével maradt el a 2019-ben mért történelmi rekordtól. Ahhoz, hogy ez utóbbit túlszárnyalják, már csak 67 ezer vendég hiányzott” – tájékoztatta a pozsonyi Új Szó napilapot Jana Morháčová, a Szlovák Statisztikai Hivatal szóvivője.

A vendégek több mint kétharmadát, mintegy 348 ezer főt még mindig a hazaiak tették ki, akiknek a száma egy év alatt négy százakkal emelkedett. A legtöbb belföldi látogatót júniusban is Zsolna, Eperjes és Pozsony megyében regisztrálták, ezeket együttesen a belföldi látogatók közel kétharmada választotta. A leglátványosabb változásra azonban a külföldi látogatók esetében került sor. Ezek száma 24 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, elérve a 195 ezret.

A vendégek által a turisztikai létesítményekben eltöltött vendégéjszakák száma elérte az 1,3 milliót, vagyis 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Egy főre átlagosan 2,5 vendégéjszaka jutott. A szálláshelyek – áfa nélkül – 132 millió eurós árbevételt értek el az idei második negyedévben, ami 28 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A bevételek nagy részét minden régióban a belföldi vendégkör generálta, kivéve Pozsony megyét, ahol a szállásadók a bevételeik kétharmadát a külföldi vendégeknek köszönhetik.

A turisztikai szakemberek szerint idén a turisták utazási szokásaiban is változás volt tapasztalható. A korábbi évekhez képest a többség jóval később kezdte el megtervezni a nyaralását, és a szállásfoglalásra is a szokásosnál később kerítettek sort, gyakran egy héttel a kirándulás előtt. Marek Harbuľák, a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az Új Szónak elmondta, míg 2019-ben a népszerű turistaközpontokban a szálláshelyek kapacitása a júliusi és augusztusi időpontokra már június közepén 90 százalékban foglalt volt, idén ugyanebben az időszakban a foglalások szintje 50-60 százalék között mozgott.

A növekvő infláció miatt rengeteg olyan család van, amely felélte a tartalékait, a nyaralásra így már nem maradt pénze. A Home Credit piackutató felmérése szerint idén a szlovákiai családok több mint 30 százaléka nem ment el nyári szabadságra.

A megkérdezettek 44 százaléka válaszolta azt, hogy egész biztosan elmegy nyaralni, míg a többiek ezt még fontolgatták.

A nyaralni utazóknak azonban idén azzal is számolniuk kellett, hogy nem csupán a szállás, hanem az utazással kapcsolatos egyéb kiadások is nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. A szlovákiai éttermek és kávézók átlagosan 15 százalékkal kerülnek többe, mint tavaly, a szállodai és vendégházi szállás pedig 9 százalékkal drágább.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×