Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Az ENSZ által bérelt, libanoni bejegyzésű Brave Commander teherhajó 23 ezer tonnányi ukrán gabonával a fedélzetén elindul az ukrajnai Pivdennyi kikötőjéből 2022. augusztus 16-án. Az országot elhagyó teherhajók száma ezzel tizenhatra emelkedett azóta, hogy július végén az ENSZ és Törökország közvetítésével megállapodás született a kikötői blokád feloldására a globális élelmiszerválság enyhítése érdekében.
Nyitókép: MTI/EPA

Odesszán álltak bosszút a Krími hídért az oroszok

Azt követően, hogy hétfőn felmondta a fekete-tengeri gabonaszállítási alkut, Oroszország óva intett a szállításoktól, mert azok szerinte kockázatosak lehetnek „az általa adott biztonsági garanciák nélkül”. Orosz rakéták közben megrongálták az odesszai kikötőt.

Néhány órával azután, hogy Oroszország kilépett az ukrán gabonát a nemzetközi piacokra juttató gabonaszállítási egyezményből, hat orosz Kalibr cirkálórakéta vette célba be az ukránok egyik fő exportkikötőjét, a fekete-tengeri Odesszában.

Az ukránok azt közölték, hogy légi erejük lelőtte az összeset, de azok darabjai és a robbanások megrongálták a kikötő és a közelben fekvő otthonok egy részét.

Az orosz verzió az volt, hogy egy üzemanyagraktárat és egy tengeri drónokat gyártó üzemet rongáltak meg. Mindez „bosszú volt” a kiemelt fontosságú Krími híd elleni, Ukrajnának tulajdonított támadásért, amiben a hírek szerint tengeri drónokat vetettek be. Moszkva nem sokkal a két halottat követelő akció után lépett ki a gabonaszállítási alkuból.

Odesszán kívül Ukrajna Csernomorszk és Juzsnij kikötőkből is exportál gabonát. Az útvonalak az ukrán gazdáknak és a gabonájuktól függő, fejlődő, főleg afrikai országoknak is létfontosságúak.

Oroszország – amely sérelmezi, hogy saját mezőgazdasági terményeit és műtrágyáját, egy párhuzamos egyezmény dacára – nem tudta szabadon exportálni, most elég félre nem érthető módon figyelmeztette az ukránokat:

kockázatos lehet a fekete-tengeri kikötőkből gabonát szállítaniuk az orosz biztonsági garanciák hiányában.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy az alkuból való kilépés azt jelenti, hogy „megszűnnek a hajózási biztonságát garantáló biztosítékok, a tengeri humanitárius korridor és újra feláll az ideiglenesen veszélyes övezet a Fekete-tenger északnyugati részén”.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden úgy fogalmazott: „közel van egy harci övezethez, a megfelelő biztonsági garanciák hiányában bizonyos fajta kockázatok állnak fenn”. Majd azt vetette fel, hogy Törökország garantálhatná a szállítmányok biztonságát.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ugyanakkor azt mondta, az oroszok garanciái nélkül is folytatják a gabonaszállítást, ahogy az elmúlt évben is tették. „A globális biztonságért és az ukrán gazdákért harcolunk... megpróbálunk lehetőségeket kidolgozni, hogy be tudjuk tartani az élelmiszer-ellátással kapcsolatos ígéreteinket” – fogalmazott.

Az orosz lépést széles körben elítélték Nyugaton, beleértve a nagy nemezközi szervezeteket. Sőt, még Afrikában is kritikát váltott ki. Moszkva jelezte, hogy visszatérhet a megállapodáshoz, de csak akkor, ha feloldják a saját élelmiszer- és műtrágya exportját sújtó rendelkezéseket. A nyugati válasz minderre az, hogy az oroszok az élelmiszer-szállításokat kihasználva meg akarják gyengíteni az ellenük hozott pénzügyi szankciókat, amik amúgy lehetővé teszik Moszkvának az exportot.

Az al-Dzsazíra hírügynökség megjegyezte, hogy a tavaly kötött alku egy éve során 33 millió tonna gabonát exportáltak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×