Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
311.7
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Kétségbe vonja Jekatyerinburg volt polgármestere a moszkvai taxis igazmondását

Elaludt a volánnál – ezt állította az a moszkvai taxis, aki nyolc embert megsebesített, amikor felhajtott a járdára. Bírálói szerint viszont terrorcselekmény történt, de Moszkva nem akar kényes kérdéseket a futball-vb biztonságával kapcsolatban.

Egy térfigyelő kamera is rögzítette, ahogy az araszoló forgalomból kihajtva és felgyorsítva, szombaton a járdán közlekedő gyalogosok közé hajtott egy moszkvai taxi. A felvételen (amely itt megnézhető, 18+) azt is látni, hogy járókelők próbálják feltépni a kocsi ajtaját, de a vezetőnek sikerül kiugrani és elfutnia.

A rendőrök később elfogták és közölték, hogy a férfi kirgiz állampolgár, legálisan tartózkodik Oroszországban és dolgozik taxisként. Csingiz ulu Anarbek jogosítványának fotója és kihallgatásának videója megjelent az interneten.

A férfi azt mondta: egész éjszaka dolgozott és azért akart elfutni, mert attól félt, meglincselik.

Az eset következtében 8 ember sérült meg – köztük két mexikói drukker, akik így lemaradtak arról a Vb-meccsről, melynek során hazájuk csapata szenzációs módon megverte Németországot.

A sebesültek között van még két orosz és egy ukrán, a többiek származását még nem közölték. Heten kerültek kórházba, közülük hat ember állapota kielégítő, egy nő közepesen súlyos sérüléseket szenvedett el.

A sofőr ellen az orosz KRESZ megsértése miatt büntetőeljárást indítottak, de a rendőrök közölték, nem gyanakszanak szándékosságra.

Vannak ugyanakkor kommentátorok, akik szerint igenis tudatosan gyorsított a kocsi a járdán és ami történt, hasonlít az Európában elkövetett gázolásos merényletekre. Közéjük tartozik Jevgenyij Rojzman, az egyik vb-helyszín, Jekatyerinburg volt polgármestere.

Rojzman – a Putyin-rendszer vehemens bírálója – a Twitteren reagált:

„Akárhogy is nézzük és akármilyen magyarázatokat hallunk – hogy elaludt, összekeverte a pedálokat –, látszik, hogy teljesen szándékosan hajtott az emberek közé. Ez szerintem terror”

– állította.

A függetlenként megválasztott ex-városvezető a szerinte pénzpazarló vb és közvetlen polgármesterválasztás eltörlése miatti tiltakozásból május végén lemondott posztjáról.

Mark Galeotti, a Prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete tanára, a Putyin-rendszert szintén kritikusan szemlélő Oroszország-szakértő pedig azt mondta, az orosz biztonsági szervek gyakran nem tudnak megbízható hírszerzési információhoz jutni Közép-Ázsiában.

Galeotti szerint a nyugati kormányoknak az vb-re utazó polgáraiknak szóló biztonsági tanácsai túlzónak tűntek. Így viszont most az oroszok túlkompenzálhattak és kapásból azt mondhatták, hogy a taxis-incidens nem volt terrorcselekmény. Ez azonban a gyanakvás ördögi körét indítja be – vélekedett.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×