Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

A németek is beszállhatnak az Iszlám Állam elleni harcba

Berlinben a törvényhozás ma vitatja meg a kormánynak azon döntését, amelynek értelmében a német hadsereg is kiveszi részét az Iszlám Állam nevű terrorcsoport elleni harcból Szíriában. A fegyveres részvétel megszavazása - az ellenzék hangos bírálata ellenére is - biztosra vehető. A lakosság csaknem ötven százaléka is helyesli a kormány döntését, azonban egyre jobban tart esetleges terrorveszélytől.

A héten készült közvélemény-kutatás azt bizonyítja, hogy a németek jelentős hányada egyetért az Iszlám Àllam dzsihadista terrorszervezet elleni német beavatkozással. A válaszadók 45 százaléka azonosult a kormány döntésével, amelynek értelmében a német fegyveres erők is bekapcsolódnak az Iszlám Állam Szíria állásait támadó nemzetközi hadműveletbe.

A felmérés azonban kimutatta azt is, hogy a lakosság immár 71 százaléka tart merényletektől Németországban is. Berlinben a belügyminisztérium a múltban is óvott esetleges terrorcselekménytől, de ismételten hangsúlyozta, hogy a biztonsági szervek nem rendelkezik konkrét támadás előkészítésére utaló értesülésekkel.

A berlini kormány már eddig is támogatta az ENSZ külön-megbízottjának erőfeszítéseit a szíriai polgárháború befejezésére, azonban a kancellár csak a nemrég elkövetett párizsi merényletek után a francia államfő határozott kérésére jelentette be, hogy a német haderő felderítő és légi utántöltő gépek bevetésével segíti a szövetségeseket, valamint a Charles de Gaulle nevű francia repülőgép-hordozó védelmére egy hadihajót küld a szír partok közelébe.

A berlini törvényhozás várhatóan pénteken hagyja jóvá a nemzetközi vezérkarba delegált katonákkal együtt összesen 1200 fős kontingens kivezénylését. A parlamenti vita során kiderült, hogy a német haderő Tornádó típusú gépei elavultak, a rendelkezésre álló 93 harcigépből jelenleg csupán 29 üzemképes.

Ennek ellenére Ursula von der Leyen védelmi miniszter hangoztatta, hogy a légierő eleget tud tenni vállalásának, mert egyelőre akár 6 Tornádó típusú gép is kellő támogatást tud biztosítani a nyugati szövetségeseknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×