Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Nem kapott menedékjogot, megölték az Európába vezető úton

Megtagadták tőle a menedékjogot, kivégezték a tálibok. Jelentések szerint ez lett a sorsa egy afgán katonai tolmácsnak, aki a nyugati invázió idején együtt dolgozott a brit hadsereggel.

Nagy-Britanniában időről időre felmerül az iraki és az afganisztáni katonai beavatkozás során a hadsereggel együttműködő helyi tolmácsok ügye.

A hazájukban életveszélybe került emberek közül többszázan kértek menedékjogot, de a brit hatóságok csak egyenként bírálják el a kérelmeket és sok beadványt elutasítottak.

A tolmácsok a brit katonákéhoz hasonló egyenruhát viseltek és családjaikkal együtt halálos fenyegetéseket kapnak, sőt meg is támadják őket..

Volt, akit meg is gyilkoltak. Így járt a brit katonák által Popalnak nevezett tolmács is, akit megkínoztak majd ezután megöltek, miután Iránban elfogták.

A Daily Mail című brit lap szerint négy másik tolmács is hasonló sorsra jutott, miután embercsempészek segítségével próbáltak eljutni Európába.

Popal egyik kollégája szerint bárkit, akiről kiderül, hogy együttműködtek a nyugati szövetséges erőkkel, megkínoznak és megölnek, mert kémeknek tartják őket. "A csempészek figyelmeztettek bennünket: nagy eséllyel fogságba eshetünk. Ha ez megtörténik, akkor magunkra maradunk" - folytatta.

Vannak olyan, Iránig eljutott afgánok, akik feladták tervüket, hogy eljussanak Európába. Egy részüket besorozzák az iráni hadseregbe, majd Szíriába küldik, hogy a kormány oldalán harcoljanak. Másokat brutális kihallgatásoknak vetnek alá. "Ha azt mondod, hogy az amerikaiaknak vagy a briteknek dolgoztál, valószínűleg megölnek" - tette hozzá a volt tolmács.

A Mail szerint 20 volt tolmácsnak sikerült eljutnia Németországba.

A briteknek dolgozó Popal megsebesült, amikor az egyik brit ejtőernyős hadosztálynak dolgozott a dél-afganisztáni Helmand tartományban. Később a tálibok halálos fenyegetései miatt elmenekült a fővárosból, Kabulból.

Testvére szerint azt mondta: "Undorító, hogy a britek hátat fordítottak neki. A saját életét kockáztatta értük".

A napokban egy másik afgán tolmács, aki Gordon Brown volt brit miniszterelnöknek fordított, mondta azt, hogy többezer eurót készül fizetni embercsempészeknek, mert a "britek magára hagyták".

A Chris néven emlegetett tolmács a brit miniszterelnöki hivatalnak és a brit Határőrizeti ügynökségnek is levelet írt, de nem kapott választ - állítja a Mail.

Korábban a brit Legfelsőbb Bíróság elutasított egy olyan keresetet, amely szerint munkahelyi diszkrimináció érte volna a brit erőknek dolgozó afgán tolmácsokat.

A Russia Today orosz hírtévé közben a franciaországi Calais menekülttáborában bukkant rá egy volt afgán tolmácsra, aki illegálisan próbál bejutni Nagy-Britanniába. A "Happy" néven ismert férfit meglátogatta volt brit parancsnoka is, miközben több nyugati országban a veteránok bírálják kormányaikat, amiért nem segítenek az afgán tolmácsoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartja. Cikkünk frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok aznap harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×