Infostart.hu
eur:
393.22
usd:
339.94
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Menekülteket kínzott a hannoveri rendőr

Berlinben a rendőrség vezetője a történtek maradéktalan felderítését helyezte kilátásba és ígéretet tett arra is, hogy ha a vádak bizonyítást nyernek, a törvény teljes szigorával fogják megbüntetni azt a rendőrt, aki Hannoverben embertelen bánásmódban részesített menekülteket. A hannoveri őrszobán egy rendőr megalázó helyzetbe majd  romlott ételek elfogyasztására  kényszerített egy menekültet, egy másikat pedig bilincsbe verve lökdösött végig a többi rendőr szeme láttára és mobiltelefonjával még felvételeket is készített a történtekről.

Az ügyben eljárás indult a gyanúsított rendőr ellen, akiről időközben kiderült az is, hogy munkatársaival sem volt különösen finnyás, mert fegyverrel a kezében még szexuális zaklatásuktól sem riadt vissza.

Eddig - úgymond - a kollégáik hallgatásának fala védelmezte, most azonban a megalázott menekültek ügyvédek segítségével felléptek önkényeskedéseivel szemben. A münsteri rendőr akadémia tanára a tévének adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy aligha lehet szó elszigetelten egyedi esetről, mert a túlkapást elkövető hatósági közeg feltehetően kollégái hallgatólagos egyetértésével lépett fel a védtelen menekültekkel szemben a hannoveri őrszobán.

Utalt arra is, hogy a rendőrség elnökének megnyugtatást célzó ígéretét csak nehezen követhetik tettek, mert a hatóság részéről rendelkezésre álló tanuk legjobb esetben is csak vonakodva fognak társuk ellen vallani, ugyanis ezáltal saját magukat is a cinkosok helyzetébe sodorják. Ha bizonyítást nyer a vád, öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható a bűncselekmény elkövetője, de azokra is eljárás megindítása vár, akik az erőszakkal végrehajtott megalázást tétlenül szemlélték.

A hannoveri őrszobán történtek tovább élezik a menekültek befogadásáról kezdett országos vitát.  A lakosság zöme szívesen fogadja azokat a fiatal és képesítéssel rendelkező menekülteket, akikről feltételezi, hogy rövidesen aktív tagjai lesznek a gazdasági életnek, viszont sok esetben ellenszenvet érez azok iránt, akik csupán a jobb életkörülmények reményében bízták sorsukat embercsempészekre.

A folyamatosan érkezők befogadásának népszerűsítését célozza egy Potsdamban most megnyílt kiállítás is. A politikai továbbképzés központjában látható tárlat olyan németeket mutat be, akik anyagi ellenszolgáltatás nélkül foglalkoznak a menekültekkel. Potsdamban kiállítottak számos olyan karikatúrát is, amely az idegenekkel szemben érzett előítélek feloldását szolgálják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

A választásig hátralévő időre sorozatot indított az InfoRádió, hogy a kutatások szerint parlamenti bejutásra esélyes pártok politikusait, szakpolitikusait a kötelező belpolitikai kérdések mellett gazdasági terveikről és külpolitikai megfontolásaikról is kérdezzük. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK elfogadta a meghívást, a Tisza Párt nem kívánt élni az alkalommal. Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, a párt képviselőjelöltje pártja külpolitikai elképzeléseiről adott tájékoztatást.

Titkos sejtek, az iráni rezsim rendszerének alappillérei ellen vív keserves harcot Izrael

Az iráni konfliktus részeként az izraeli légierő újabban az iráni félkatonai szervezet, a Baszidzs utcai ellenőrzőpontjait is támadja. E szervezet tagjai civil ruhában, arctalanul cselekszenek, az irániak pedig a bőrükön érzik a szervezet brutalitását, ezért sokan elégedetlenek. Az iráni rezsim „szemeit és füleit” is igyekszik most Izrael meggyengíteni, de a cél elérése igencsak nehézkes.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat hajt végre az arab öbölországok ellen. Az iráni média szerint péntek reggel egy támadásban életét vesztette az iráni Forradalmi Gárda szóvivője, Ali Mohammad Naeini. Az izraeli hadsereg később megerősítette az értesülést. Péntek reggel nyilatkozatot tett közzé Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei, az iráni hírszerzési miniszter napokkal korábban bekövetkezett megölése kapcsán. Hámenei szerint sem Irán külső, sem belső ellenségei nem lehetnek biztonságban. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×