Infostart.hu
eur:
393.22
usd:
339.94
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Megzavarhatja a Bundestag ülését a hacker-támadás

Berlinben a törvényhozás elnöke reményének adott kifejezést, hogy a héten nem lesz fennakadás a parlamenti üléseken a múlt héten észlelt hacker-támadás után. Utalt arra is, hogy ilyen agresszív behatolási kísérletre még sohasem került sor a német törvényhozás informatikai rendszere ellen.

Berlinben a képviselőház informatikusai, valamint a Német Információ- és Biztonságtechnikai Szervezet szakemberei vállvetve igyekeznek kideríteni, miként sikerült hackereknek hozzá férniük a Bundestag informatikai rendszeréhez.

A törvényhozás elnöke reményét fejezte ki, hogy az erre a hétre tervezett üléseken emiatt nem lesz fennakadás. Elmondta azt is, hogy az intézmény a cyber-kémek kedvelt célpontja: a múlt év óta átlagosan 15-20 behatolási kísérletet észlelnek, de ezek szinte minden alkalommal kudarcot vallanak.

Januárban azonban egy Moszkva-barát ukrán hacker-csoport már olyan támadást hajtott végre, amelyet a Bundestag informatikusai csak külső segítséggel tudtak visszaverni. Az akcióval büszkélkedő csoport akkor azt állította, hogy tettével tiltakozni akart az ukrán kormánynak nyújtott berlini támogatásért.

A múlt héten nyilvánosságra hozott hacker-támadást a parlament elnöke példa nélkül állónak minősítette, de azt nem erősítette meg, hogy a cyber-kémek hozzáfértek-e katonai titkokhoz és más rendkívül bizalmas értesülésekhez, illetve vírusok bejuttatásával kelthettek-e zavart a Bundestag informatikai rendszerében.

Arról sem tett említést, hogy kikre gyanakodnak a szakértök, amiből tudósítók arra következtetnek, hogy eddig nem sikerült kideríteni, melyik országból történt a harcker támadás. Mindenesetre a hálózat egy részét leállították, és egyebek között leválasztották a rendszerről az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség leleplezett titkos adatgyűjtő programjainak német vonatkozásait, illetve az amerikai és a német hírszerző szolgálat együttműködésének feltárásával foglalkozó berlini parlamenti vizsgálóbizottság megállapításait rögzítő adatokat is. Ezzel egyidőben a kormány tagjai órákon át nem férhettek hozzá emailjeikhez, egyben pedig az internetet sem használhatták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

A választásig hátralévő időre sorozatot indított az InfoRádió, hogy a kutatások szerint parlamenti bejutásra esélyes pártok politikusait, szakpolitikusait a kötelező belpolitikai kérdések mellett gazdasági terveikről és külpolitikai megfontolásaikról is kérdezzük. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK elfogadta a meghívást, a Tisza Párt nem kívánt élni az alkalommal. Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, a párt képviselőjelöltje pártja külpolitikai elképzeléseiről adott tájékoztatást.

Titkos sejtek, az iráni rezsim rendszerének alappillérei ellen vív keserves harcot Izrael

Az iráni konfliktus részeként az izraeli légierő újabban az iráni félkatonai szervezet, a Baszidzs utcai ellenőrzőpontjait is támadja. E szervezet tagjai civil ruhában, arctalanul cselekszenek, az irániak pedig a bőrükön érzik a szervezet brutalitását, ezért sokan elégedetlenek. Az iráni rezsim „szemeit és füleit” is igyekszik most Izrael meggyengíteni, de a cél elérése igencsak nehézkes.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat hajt végre az arab öbölországok ellen. Az iráni média szerint péntek reggel egy támadásban életét vesztette az iráni Forradalmi Gárda szóvivője, Ali Mohammad Naeini. Az izraeli hadsereg később megerősítette az értesülést. Péntek reggel nyilatkozatot tett közzé Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei, az iráni hírszerzési miniszter napokkal korábban bekövetkezett megölése kapcsán. Hámenei szerint sem Irán külső, sem belső ellenségei nem lehetnek biztonságban. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×