Infostart.hu
eur:
392.38
usd:
338.88
bux:
123744.26
2026. március 20. péntek Klaudia

Fellendülést hozott a tavasz a német autóiparnak

A tavasz a jelek szerint meghozta a fellendülést a német autóipar számára. Nemcsak Németországban, hanem az eddig válsággal küzdő többi uniós tagállamban is egyre több új gépkocsit bocsátanak forgalomba, ami a személyautók eladása terén közel 10 százalékos emelkedést jelent.

Becslések szerint az év folyamán Németországban várhatóan 6 százalékkal több gépkocsit forgalmaznak majd, mint az előző esztendőben.

Mint a német gépkocsigyártók szövetségének elnöke, Matthias Wissmann elmondta, január elseje óta 758 ezer új autót vásároltak ami komoly biztatást jelent az iparág számára. Négy év óta nem tapasztaltak ekkora fellendülést a gépkocsieladás terén, mint az elmúlt negyed évben. Wissmann rámutatott arra is, hogy nemcsak a németek vásárlókedve jött pezsgésbe, hanem még az Európai Unió válsággal küzdő déli szárnyának térségében élők is újra komoly érdeklődést mutatnak az új autók beszerzése iránt. Spanyolországban a kormány úgy-nevezett roncs autók utáni prémiummal igyekszik ösztönözni az új kocsik vásárlását, ami alighanem komoly sikernek ígérkezik, mert az intézkedés életbeléptetése óta 40 (negyven!) százalékkal több személyautót adtak el, mint a múlt év hasonló időszakában.

De Olaszországban is 15 százalékkal szökött fel az új kocsik vásárlása és Franciaországban is közel 10 százalékkal több autót bocsátottak forgalomba az elmúlt hónapban mint februárban. Matthias Wissmann azonban óvott a túlzott derűlátástól, és utalt arra, hogy az egyik legnagyobb európai autópiacon, Oroszországban pangás állt be, ami a gazdasági válság miatt tartósnak ígérkezik és ez közvetve csapást mér a német autóiparra is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Az EU-csúcs csütörtöki napját követően Orbán Viktor éjszaka már rövid értékelést tartott, pénteken azonban bővebben is elemezte a helyzetet Brüsszelben. Mint mondta, „nem tekerték szőnyegbe és haza is engedik", mert „azt remélik a csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz”, olyanok jutnak hatalomra, akik mindent megtesznek, amit Brüsszel kér. A miniszterelnök úgy fogalmazott: április 12-én, a magyar választásokon lesz majd a második csata, amit meg kell vívnia.

Teherán: likvidálták az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét is

Ali Mohammed Naini egy ellene irányuló, célzott légicsapásban vesztette életét. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő előző este úgy fogalmazott: „gyors váltások lesznek” a Forradalmi Gárda vezetőségének élén...
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×