Infostart.hu
eur:
390.27
usd:
337.19
bux:
121795.19
2026. március 20. péntek Klaudia

A cseh kezdeményezés idegesíti Lengyelországot

A dél-morvaországi Slavkovban - az egykori Austerlitzben - találkozott csütörtök délután Bohuslav Sobotka cseh, Robert Fico szlovák kormányfő és Werner Faymann osztrák kancellár. A felek megegyeztek a három ország közti szorosabb együttműködésben. Robert Fico szerint mindez nem gyengíti a Visegrádi négyek erejét.

A cseh kormányfő elmondta, a megbeszélésnek három fő témája volt. Mégpedig a régión belüli foglalkoztatottság növelése, ezenkívül az energiabiztonságról szóló közös projektekre felhasználható eurós alapok hatékonyabb lehívása. "A harmadik terület pedig, melyről szót ejtettünk, a közép-európai közös gázpiac összehangolása volt" - ismertette Sobotka.

A közlekedési infrastruktúrával kapcsolatban Robert Fico szlovák miniszterelnök a szakértői által javasoltakat említette: "Elsősorban összpontosítsunk a D4-es autópálya gyorsforgalmi úttal való összekötésére, továbbá a Bécs és Pozsony közötti vasúti összeköttetés kibővítésére, ami pedig Csehországot illeti, szintén támogatom a gyorsforgalmi útjaink kapcsolódási pontjának megépítését" - fejtette ki a szlovák kormányfő.

Werner Faymann osztrák kancellár elmondta, szintén támogatja a közös gázpiac fejlesztését, az atomenergiával kapcsolatban azonban határozott véleményt fogalmazott meg. "Egyértelműen az atomenergia felhasználása ellen vagyunk. A fukusimai baleset is bizonyította, hogy nem létezik teljesen biztonságos atomerőmű, sem atomhulladék tárolására alkalmas raktár" - mondta a kancellár.

A felek abban is megállapodtak, hogy kormányaik a jövőben közösen igyekeznek megoldani az ukrajnai fejlemények miatt Oroszország ellen elrendelt uniós szankciók okozta problémákat.

A csütörtöki találkozót a cseh külügyi tárca kezdeményezte. Robert Fico azt nyilatkozta, mindez nem konkurenciája a visegrádi négyek együttműködésének, hanem annak kiegészítése. A Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap szerint a cseh kezdeményezés idegességet keltett Lengyelországban, amely az utóbbi időben sokat tett a visegrádi együttműködés érdekében.

Bohuslav Sobotka, Robert Fico és Werner Faymann Slavkovban abban is megállapodtak, hogy a jövőben évi rendszerességgel találkoznak, s jövőre Szlovákiában tartják megbeszélésüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Bár versenyképességi reformokért gyűltek össze Brüsszelben a tagállami vezetők, végül az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel körüli konfliktus határozta meg az ülést. Orbán Viktor miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték leállására hivatkozva már nemcsak az olajszállítás helyreállítását, hanem jövőbeli garanciákat is követelt, ami éles reakciókat váltott ki a többi tagállami vezetőből. A vita során a szokásos diplomatikus hangnem helyett a lojális együttműködés megsértéséről, a Tanács hitelességének kockázatáról és politikai zsarolásról beszéltek a nagyobb tagállamok és uniós intézmények vezetői. Bár a végkövetkeztetésekben részletes gazdasági és energiaügyi reformok szerepelnek – köztük egy 30 milliárd eurós beruházásösztönzési csomag, valamint szabályozáscsökkentései vállalások –, a csúcs politikai mérlege egyértelműen a magyar vétó körüli újabb konfliktus felé billent el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×