Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
317.77
bux:
140981.27
2026. július 20. hétfő Illés

Obama kihúzza a gyufát a republikánusoknál

Barack Obamának sikerült megállítania népszerűsége esését - egy amerikai felmérés szerint az elnök tetszési index felfelé mozdult el. Mindez egy nappal az ország állapotáról szóló szokásos beszéde előtt derült ki. Obama közölte: csatába indul republikánus riválisaival szemben a középosztályért.

Magyar idő szerint szerda hajnalban mondja el hagyományos országértékelő beszédét az amerikai elnök.

Barack Obama most első ízben élheti át azt a kényelmetlen helyzetet, hogy a törvényhozás mindkét házában republikánus ellenfelei az urak, akik eltökélték, hogy meghátrálásra kényszerítik és megpróbálják megbuktatni az elnöksége fő eredményének tartott egészségügyi reformot.

Miközben külföldön az Oroszországgal elmérgesedett viszony, az Iszlám Állam elleni fellépés és a hagyományos szövetségesek csalódottsága miatt ellentmondásos Obama megítélése, addig meglepő módon otthon sikerült javítania népszerűségi mutatóit.

A Washington Post/ABC News felmérése szerint az amerikaiak fele elégedett az elnök hivatali teljesítményével, míg 44 százalék elégedetlen. Õsz óta 7 százalékponttal emelkedett az Obama tetszési-index, ami két éve a legjobb.

Bár az elnök nem indul a jövő évi választásokon, a népszerűségi mutatók fontosak, mert arra utalnak, hogy a demokraták egységesek tudnak maradni és így meg tudják védeni a republikánusoktól az Obama-éra reformjait.

Az elmúlt évben az amerikai gazdaság magabiztos növekedésnek indult és kiderült: az amerikaiak nem szívesen látják, ha a két nagy párt kötélhúzása miatt megbénul az államgépezet. Mindez szintén kedvezően hatott Obama megítélésére.

Ennek ellenére az amerikai társadalom élesen megosztott, és ezt az "Unió állapotáról" szóló elnöki beszéd is tükrözi majd.

Obama várhatóan a szülőknek, diákoknak és dolgozóknak szóló adókedvezményeket javasol majd, és ezt a szupergazdagok és nagybankok adókedvezményeinek megvonásából akarja finanszírozni. Így kesztyűt dob a republikánusok elé, akik számára az adók emelése olyan, mint bikának a vörös posztó - még akkor is, ha csak a tehetősek adójáról van szó.

Obama többek között adókedvezményt adna az olyan családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, fizetett betegszabadságot biztosítana azoknak, akiknek ez eddig nem járt és adókedvezménnyel segítené a gyerekfelügyeletre költő, dolgozó családokat.

Emellett részben elengedné a diákhiteles diplomások tartozását és segítené a nyugdíjra való előtakarékoskodást azzal, hogy előírná a cégeknek, hogy alkalmazottaikat - köztük a részmunkaidőben dolgozókat is - léptessék be nyugdíjalapokba.

Nagy kérdés, hogy átmehet-e bármilyen javaslata az ellenfelei által uralt törvényhozáson.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ferrán Torres góljával Spanyolország a világbajnok
vb-döntő

Ferrán Torres góljával Spanyolország a világbajnok

A 120 perc egészét nézve nagy fölényben játszó, de csak egyetlen gólt szerző spanyol válogatott Ferrán Torres góljával megnyerte a világbajnoki döntőt New Jersey-ben.

Magyar Péter reagált arra, hogy Polgár Juditot ajánlották köztársasági elnöknek

A hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart – írta egyebek mellett.
Az egyik legnagyobb rakétatámadást hajtott végre Oroszország a háború kezdete óta

Az egyik legnagyobb rakétatámadást hajtott végre Oroszország a háború kezdete óta

Az ukrajnai háború vasárnap hajnalban újabb súlyos eszkalációt hozott: Oroszország a háború egyik legnagyobb ballisztikusrakéta-támadását indította Kijev ellen, amelyben legalább egy ember meghalt, 16-an pedig megsebesültek. Az ukrán légvédelem közlése szerint a 41 rakétából 18-at sikerült megsemmisíteni. A támadás azután érkezett, hogy Ukrajna nagyszabású dróncsapásokat hajtott végre oroszországi logisztikai és energetikai létesítmények ellen. Volodimir Zelenszkij ismét sürgette a nyugati szövetségeseket, hogy küldjenek több légvédelmi rendszert és elfogórakétát. Háborús híreink vasárnap percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×