Infostart.hu
eur:
360.67
usd:
315.9
bux:
144138.35
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Zord idők várnak az Oroszországba szállító cégekre

Berlinben a kancellár a napokban még elismeréssel szólt Oroszország kereskedelmi megbízhatóságáról és mintegy bizonyítékként a német befektetők pozitív tapasztalatait hozta fel. Most azonban úgy tűnik, hogy idén erősen visszaesett az Oroszországba irányuló német export.

Az ukrajnai válsággal kapcsolatban Moszkvával szemben életbe léptetett nyugati szankciók egyre jobban éreztetik hatásukat, ami közvetve csapást mér az Oroszországba irányuló német kivitelre is. Mindezt megtetézi a rubel árfolyamának hetek óta tartó zuhanása.

Mint a Német Ipar- és Kereskedelmi Kamara külügyi szakértője, Volker Treier egy interjúban elmondta, német vállalatok idén becslések szerint 20 százalékkal kevesebb árut fognak eladni Oroszországban, mint tavaly. Példaként a német autógyárak orosz telephelyeit említette, ahol már megkezdték az alkalmazottak elbocsátását.

Nyilatkozatában utalt arra,hogy a használati cikkek és élelmiszerek vásárlása egyelőre töretlennek tűnik, de ez főleg azzal függ össze, hogy a fogyasztók a rubel teljes elértéktelenedésétől tartanak és ezért megtakarított pénzüket gyors ütemben beszerzésekre fordítják.

Volker Treier szerint ennek a jelenségnek rövidesen vége szakad, amikor a fogyasztók elköltik megtakarított összegeiket.

A rubel folyamatos árfolyamesése kihat a német cégek oroszországi bevételére is, mert euróban számolva az eladott áruk értéke egyre csökken.

A Német Ipar- és Kereskedelmi Kamara külügyi szakértője óvott Oroszország gazdasági egyensúlyának megbillenésétől, miután a moszkvai kormány egyre nagyobb mértékben használja fel a tartalékokat, mert egyre kevesebb nyugati valutát vesz be.

Kiváltképpen súlyosbítja a helyzetet a nyersolaj árának drasztikus csökkenése, ugyanis Oroszország a világ egyik jelentős kőolajexportőre.

Mindezt összegezve Volker Traier nyilatkoztatában úgy vélte, hogy az Oroszországgal kapcsolatban álló német cégekre az elkövetkező hónapokban is zord idők várnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×