Infostart.hu
eur:
361.92
usd:
317.24
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Nem félnek az ebolától a brit önkéntesek

Fennáll a gyógyíthatatlan és túlnyomórészt halálos végű ebola kór továbbterjedésének a veszélye - nyilatkozta az ENSZ nyugat-afrikai ebola-misszióját vezető Tony Banbury a BBC-nek. A három legsúlyosabban érintett országban: Guineában, Libériában és Sierra Leone-ban 16 ezer az ebolában megbetegedettek száma, és hetente mintegy 300-an halnak meg.

A brit állami egészségügyi szolgálat ötven önkéntest toborzott: orvosokat és apolókat, akik megkezdték gyógyító munkájukat Sierra Leone-ban. Lassítja a betegek ellátását, hogy a legnagyobb gonddal kell felölteniük és levenniük a fertőzéstől védő ruházatot.

Az ebola kórtól leginkább sújtott Sierra Leonébe érkezett ötven brit egészségügyi önkéntes kéthetes felkészítésen vett részt, 35 fokra felfűtött termekben gyakorolták a kórházi munkát, ezt kellett megszokniuk, mert Nyugat-Afrikában ilyen forrók a nappalok. 
A fertőzés elleni megelőző óvintézkedéseket begyakorolták, köztük azt is, hogyan bújjanak ki munkaidejük leteltével a védőöltözetből. Ugyanis egy ápolónő korábban úgy kapta meg az ebolát, hogy óvatlanul hozzáérintette az arcát a fertőzött zubbonyhoz.

Az ENSZ ebola-ellenes akciójának már mutatkoznak az első eredményei, de még sok minden hátráltatja a járvány leküzdését. A családtagok például ragaszkodnak a temetési szertartásokhoz, megmossák a halottat, pedig a holttestek is igen erősen fertőznek. 
A kórházak befogadóképessége kezdi kielégíteni a szükségleteket, a brit önkéntesek érkezésével növelhető lett az ágyak száma.
A tapasztalatok szerint a fiatalok immunrendszere szerencsés esetben legyőzheti az ebolát, tőlük vett vérrel kísérleteznek a kór ellen bevethető szérum előállításán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×