Hamász-militánsok három rakétát lőttek ki a dél-izraeli Dimona városra és a közeli Negev-atomreaktorra és kutatóközpontra, ami egyes feltételezések szerint az izraeli atomfegyver-program központja.
Két rakéta lakatlan területen csapódott be, a harmadikat pedig az izraeliek Vaskupola légvédelmi rendszere megsemmisítette. A palesztinok által kiválasztott célpont azonban arra sarkallhatja Izraelt, hogy földi inváziót indítson Gáza ellen.
A palesztin terület az utóbbi évek legvéresebb napját szenvedte el szerdán, amikor az izraeli támadásokban 22 ember, köztük 9 gyerek és 6 nő halt meg.
A légicsapások ellenére nem hagytak alább a Hamász rakétatámadásai, a szervezet nagy hatótávolságú rakéták tucatjait lőtte ki Tel Avivra és Jeruzsálemre.
Kommentátorok feltették a kérdést: miért repülnek a korábbinál messzebb a Hamász rakétái?
Izrael márciusban a Vörös-tengeren iráni rakétákra bukkant egy feltartóztatott teherhajón. A fegyvereket cementeszsákok alá rejtették.
Szakértők szerint a most Tel-Aviv-ra és Jeruzsálemre kilőtt rakéták is nagyobb hatótávolságú és nagyobb robbanótöltetet szállító M-302-es rakéták, amelyek akár 180 kilométerre is képesek elrepülni.
Eddig nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy a Hamász rakétái Iránból származnak, bár az izraeliek ezt tényként kezelik. Egy ilyen lépéssel azonban Irán megsértené az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendelkezéseit épp, amikor valamiféle együttműködés alakulhatna ki a nyugati hatalmak és az iszlám köztársaság között például a szunnita szélsőségesek iraki előretörése miatt.
Miközben az izraeliek és a Hamász egymást lőtték rakétáikkal, Mahmud Abbasz palesztin elnök "népirtással" vádolta meg az izraelieket.
Simon Peresz izraeli elnök viszont így vágott vissza: "Õk kezdték a háborút, mi napokon át vártunk, kértük, őket, hogy hagyják abba, de egyre több izraeli célpontont támadtak".
Kommentátorok megjegyzik, hogy a 2008-as és 2012-es hadműveletekkel szemben Izrael nem került külföldi nyomás alá a gázai offenzíva miatt. Ennek az is az oka, hogy egyelőre az izraeli fegyverek precízen eltalálták célpontjukat és elmaradtak a sokkoló atrocitások.
2008-ban az offenzíva kezdetén például avatóünnepségükön fiatal gázai rendőrtiszteket ölt meg egy izraeli támadás - írta a Telegraph.
A hajózási szakértő elmondta, miért nem érzékelhette a becsapódást a szállodahajó legénysége