Infostart.hu
eur:
389.34
usd:
337.12
bux:
124056.24
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Magyar pénzből újul meg a legrégebbi csallóközi templom

A magyar kormány segítségének köszönhetően újítják fel a Csallóköz legrégebbi egyházi épületét, a somorjai református templomot.

Az Árpád-kori templom legrégebbi része - a mostani templom északi részén található kápolna - a legújabb kutatások szerint még a 11. században épült. Az eredetileg román stílusban emelt templom az elmúlt évszázadokban számos átalakításon esett át, a 18. század utolsó évei óta a helyi református gyülekezet templomaként funkcionál.

A leginkább gótikus, ám több stíluselemet ötvöző épületet a második világháború előttől nem sikerült érdemben felújítani. Erre idén májustól az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott, mintegy 200 ezer eurós, azaz nagyjából 60 millió forintos anyagi segítségnek köszönhetően kerül sor. György András, a somorjai református gyülekezet lelkipásztora az Inforádiónak elmondta, Balog Zoltán miniszter saját hatáskörében döntött a támogatás odaítéléséről, a pozitív választ idén márciusban kapták meg.

"30 millió forintot kaptunk a miniszteri tartalékalapból, ez a pénz napokon belül megérkezhet. Első lépésben a torony és a tetőszerkezet felújítására kerül sor, ezt az épület vakolatának felújítása követi, majd végül ősszel, utolsó lépésként a vízelvezető átalakítása, kicserélése zárja a munkálatokat" - tájékoztatott a lelkipásztor.

A helyi gyülekezet a rendszerváltás óta, amióta átvette az épületet, folyamatosan próbálkozott forrásokat szerezni a templom felújításához, ezek a kísérletek azonban meddőnek bizonyultak. A szlovák kulturális tárca elhatárolódott a templom felújításától.

"Minden évben benyújtjuk a pályázatunkat a Szlovák Kulturális Minisztériumhoz, ám bennünket ott másképp kezelnek. Egyrészt a templom magyar vonatkozásai miatt, másrészt a gyülekezetünknek az egyértelmű megnyilvánulásai okán a magyar közösséggel kapcsolatban" - fűzte hozzá György András.

A munka dandárjából a somorjai gyülekezet is aktívan kiveszi a részét, így jelentős költségmegtakarítást érnek el. A munkálatokat a tervek szerint idén november végén kellene befejezni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
A mesterséges intelligencia üzleti impaktja - Hol tart Magyarország az AI-forradalomban?

A mesterséges intelligencia üzleti impaktja - Hol tart Magyarország az AI-forradalomban?

Az AI-forradalom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java: elkészültek és a való életben teljesítenek az első vállalati genAI megoldások és a munkát, a belső folyamatokat és az ügyélinterakciókat támogató eszközök. A kötelező házi feladatot szinte mindenki elvégezte, de a munka és a valódi AI-transzformáció még csak most kezdődik. A Proof of Concept fázisból kilépett, de még szigetszerű AI-megoldásokon túl a bátor élenjárók most új szintre léphetnek: ha az AI már bizonyított, jöhet a jól működő AI-megoldások kiterjesztése és oktatása teljes szervezeti szinten, lesz, ahol a core üzleti tevékenység átformálása, teljes transzformációja is megtörténhet. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk, milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára. A rendezvényről ebben a cikkünkben tudósítunk a nap folyamán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×