Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
320.05
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A francia kormányfő liberális intézkedései

Sikerült meggyőznie a kételkedő szocialista honatyákat Manuel Valls francia kormányfőnek, így a francia parlament alsóháza bizalmat szavazott az új kormánynak. A baloldal által a helyhatósági választásokon elszenvedett vereséget követően kinevezett miniszterelnök a voksolás előtt ambiciózus, a francia vállalatok versenyképességét erősítő, adó- és járulékcsökkentést is magába foglaló programot hirdetett meg.

Elemzők szerint az új kormányfő keddi beszédével valószínűleg történelmet írt, ritkaságnak számít ugyanis Franciaországban, hogy szocialista politikus adó-, illetve járulékcsökkentést jelentsen be, és hogy arra nemcsak a szocialista, de még a kommunista képviselők is zokszó nélkül rábólintsanak. A negyvenöt perces expozéban felvázolt intézkedések legfontosabb, már 2015 januárjától bevezetendő elemei a cégeket sújtó terhek enyhítésére vonatkoztak.

Az egyik legfontosabb könnyítésnek az számít, hogy jövő évtől a munkaadóknak semmilyen járulékot sem kell fizetniük a minimálbéren foglalkoztatott alkalmazottaik után, ami éves szinten 4,5 milliárd eurós könnyítést jelent a vállalatok számára. A második, ehhez hasonló intézkedés a családi hozzájárulás nevet viselő, szintén a munkáltatók által fizetendő, jelenleg 5,25 százalékon álló adót érinti, ezt 2016 januárjától a kormány 1,8 százalékkal csökkenti, és azokra az alkalmazottakra vonatkozik majd, akiknek keresete nem haladja meg a minimálbér háromszorosát. Ez az új kabinet számításai szerint újabb 4,5 millárd eurós megtakarítást jelent majd a munkáltatóknak.

Komoly újdonságnak számít az is, hogy a társasági nyereségadót az Európában egyik legmagasabbnak számító, jelenlegi 33 százalékos szintről lépcsőzetesen 28 százalékra fogják csökkenteni, igaz, ennek megvalósulását Manuel Valls 2020-ra, a jelenlegi államfői mandátum lejárata utánra ígéri, azzal a kiegészítéssel, hogy az első lépés 2017-ben, vagyis az elnökválasztás évében lesz.

A miniszterelnök ígéretet tett arra is, hogy a következő három évben egy sor alacsony hozamú, ám a cégek életét megkeserítő járulékot is eltörölnek, köztük a vállalatok társadalmi szolidaritáshoz való hozzájárulását. Ez utóbbi a TB-kasszába folyik be, mértéke 0,16 százalékos, és azok a társaságok fizetik meg, amelyek bruttó éves árbevétele meghaladja a 760 ezer eurót.

A fenti, kifejezetten liberális természetű intézkedéseket egy, a minimálbéren élők megsegítését célzó adócsökkentés egészíti ki, amely - ígérete szerint - 2017-ig megtörténik, és amely mintegy 5 milliárd eurós könnyítést jelent majd az érintetteknek.

Valls azt is megerősítette, hogy a már korábban bejelentett formában folytatják az államháztartás rendbetételét, ami azt jelenti, hogy 2015 és 2017 között 50 milliárd eurós megtakarítást hajtanak végre. Ebből 19 milliárdot az állam működésére szánt pénzeken, 10 milliárdot a társadalombiztosítási, további 10 milliárdot pedig az önkormányzati kiadásokon takarítanak meg. A fennmaradó 11 milliárdot - szavai szerint - a hatékonyabb gazdálkodással fogják megspórolni.

A miniszterelnök szerint a gazdasági mellett egyfajta polgári és identitás válság is érzékelhető az országban, ezért a következő hónapokban azt a célt tűzte ki a kormány számára, hogy csökkentse a társadalom megosztottságát, amely különösen az elmúlt két évben éleződött ki. Bár konkrétan nem említette, hogy ezt milyen módon akarja elérni, egyes elemzők arra következtetnek, hogy valószínűleg alábbhagy majd a homoszexuálisokkal kapcsolatos korábbi törvénykezési láz, illetve a gender-elméletnek az iskolákba történő bevezetését sem erőltetik tovább.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×