Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Mikor adják át az új berlini repteret?

Az új berlini repülőtér, amelyet már idén tavasszal át kellett volna adni a forgalomnak, sötét jövő elé néz, mert a határidők eltolódása miatt a pénzügyi keret elapadni látszik. Az építkezési cég jövő év elejére tervezi a megnyitást, azonban a jelenlegi hitelkeret december 31-én lejár és ezért nem zárható ki, hogy csődbe megy a szépreményű terv.

Az új berlini repülőtér két eddigi légikikötő, a város nyugati felében lévő Tegel, valamint az egykori NDK fővárosának keleti határában fekvő Schönefeld forgalmát venné át, és
a tervek szerint évente legalább 10 millió utas fogadására lenne alkalmas. A repülőteret a szövetségi kormány, valamint az érintett két tartomány, Berlin és Brandenburg közösen építi, de méretei miatt az Európai Unió brüsszeli központjának is beleszólása van.

Eredetileg ez év márciusában adták volna át a forgalomnak, de tűzrendészeti hiányosságok miatt ezt előbb a nyár elejére, majd a jövő év tavaszára halasztották. Mivel mind a Lufthansa, mind pedig a második legnagyobb német légitársaság, az Air Berlin a nyári megnyitással már biztosan számolt, most mindketten kártérítési igénnyel a bírósághoz fordultak a határidő eltolódása miatt.

A környező falvak lakossága is - a zajártalom címén - ugyancsak keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz. Közben a költségek is tovább emelkedtek, és kiderült, hogy sem a szövetségi kormány, sem pedig a két érintett tartomány már nem tud újabb hitelt felvenni, úgy tűnik, hogy január elsejét követően elapad a pénzforrás és leáll az építkezés az új berlini repülőtéren.

Számításba jön még az Európai Unió brüsszeli központja mint újabb hitelező, ezért mind Berlin, mind pedig Brandenburg tartományi kormányfője rövidesen Brüsszelbe készül, hogy személyesen próbálja egyengetni az immár presztízs vállalkozás jövőjét.

Jól értesült források szerint az unió, ha úgy dönt, hogy beszáll anyagilag a berlini légikikötő felépítésének anyagi fedezetébe, ez további másfél évet vesz igénybe, és ezt az EU alapszabályainak értelmében csakis a német szövetségi kormány kérelmezheti.

Jövőre viszont parlamenti választás lesz, és az új kabinet alighanem parlamenti támogatás nélkül nem fog fellépni az ügyben az amúgyis súlyos pénzügyi helyzetben - következésképpen méltán állítható az új berlini repülőtérről, hogy rossz csillagzat alatt fogant.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×