Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.88
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Belgiumban is büntetik a burkát viselő nőket

Franciaország után Belgiumban is tilos az egész testet és arcot eltakaró burka viselése. Az erről szóló törvényt csütörtökön fogadta el a belga parlament meglepően nagy többséggel és egyetértésben. A képviselők azt hangsúlyozták, hogy a kifogásolt ruhadarab nem a vallásosságot, hanem a nők alávetettségét jelképezi.

A kezdeményezést illetően valójában Belgium számít az első olyan európai országnak, ahol az iszlám radikálisabb irányzatait követő muzulmán nők egész testét és arcát eltakaró ruhadarab betiltása felmerült. A belga képviselők tavaly márciusban fogalmazták meg először az ezzel kapcsolatos tiltó törvényt, ám a jogszabály végleges elfogadását az immár több mint egy éve tartó kormányválság elsodorta.

A törvény megszavazása csütörtökön került ismét napirendre, és azt a képviselők ezúttal az oly fontos nemzetiségi hovatartozástól függetlenül egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett elfogadták.

A jogszabály szerint a jövőben 15-től 25 euróig, azaz négyezertől hatezerötszáz forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az a nő, aki nyilvános helyen eltakarja az arcát, de súlyosabbnak ítélt esetben egytől hét napig terjedő börtönbüntetés is kiszabható rájuk.

A belga képviselők a szavazás során biztonsági érveket is felhoztak a törvény mellett, mondván, az eltakart arcú személyek veszélyt jelenthetnek a közösségre, ám a legtöbben a nők méltóságának a védelmét látják az intézkedésben.

A végeredmény azonban a francia burka-törvényhez képest meglehetősen laposnak és egyoldalúnak nevezhető, legnagyobb hibája ugyanis az, hogy kizárólag a tiltott ruhadarab viselésén ért nőket bünteti, azokat nem, akik esetleg a fátyol viselésére kényszerítik őket.

A francia törvény szelleme ennek éppen az ellenkezője: deklaráltan a nőket akarja "felszabadítani", ezért a kényszerítőket akár egy év börtön és 30 ezer eurós, azaz közel nyolcmillió forintos pénzbüntetésre ítélhetik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×