Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.28
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Előzetesben a csodababa szülei

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a házaspárt, akinek 18 hónapos gyermeke hétfőn kiesett egy hetedik emeleti lakásból Párizsban. A zuhanást egyetlen karcolás nélkül túlélő, a szomszédok által immár csak "mindenszenteki csodababaként" emlegetett gyerek szüleit a hatóságok kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

Amint arról az Inforádióban beszámoltunk, hétfő délután a csodával határos módon élt túl hétemeletnyi zuhanást egy 18 hónapos baba, akiről azóta kiderült, hogy nem kislány, hanem kisfiú, és az esést megelőzően négyéves nővérével hancúrozott az üres lakásban.

A szemtanúknak köszönhetően az esetet immár csaknem teljes egészében sikerült rekonstruálni, és ezek szerint a kisfiú nem az ablakból, hanem az erkélyről esett le, azt követően, hogy átmászott a korláton.

Életben maradása az összegyűjtött tények fényében a korábbinál is több csodás elemet" tartalmaz. Kiderült például, hogy a földszinten működő kávéház Mindenszentek ünnepén zárva tartott, ami azért érdekes, mert ilyenkor a bejárat előtti vászontetőt is feltekerik. Az, hogy hétfőn mégis nyitva volt, kizárólag annak köszönhető, hogy elromlott az ernyő összecsukó mechanikája.

Márpedig éppen ez a sátortető volt az, amelyre a kisfiú az aszfalt helyett esett, és annyira felfogta a becsapódást, hogy egy arra járó orvos elkaphatta a gyereket. A szülők csak akkor érkeztek a helyszínre, amikor a rendőrök már mind a két gyermeket elszállították a helyszínről, így azonnal a kapitányságra siettek, ahol elmondták, hogy mindössze egy rövid séta erejéig hagyták magukra gyermekeiket.

Ezt azonban a közegek egyáltalán nem díjazták, és kedden 24 órával meghosszabbították az előzetes letartóztatásukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában szintén határozott emelkedés látható, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezeti a főbb indexeket. A tengerentúli piacot az MI-hez kapcsolódó technológiai papírok, köztük az Intel, az AMD és a Qualcomm erősödése támogatja. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti feszültség, az olajpiac alakulása és a Fed múlt heti kamatemelése áll. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×