Infostart.hu
eur:
354.93
usd:
310.97
bux:
139120
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Magyarország a fővendég a berlini Zöld Héten

Magyarország a fővendége a világ legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárának, a Grüne Wochénak, amelyet csütörtök este nyitott meg Berlinben a német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter. Az egy héten át tartó kiállításra érkező magyar küldöttséget Gráf József földművelésügyi miniszter vezeti.

Az élelmiszeripar és kertészet alighanem legjelentősebb nemzetközi vásárán - amelyet immár 75. alkalommal rendeznek meg a német fővárosban - közel 60 ország 1600 kiállítóval képviselteti magát. Szakértők szerint ez a kiállítás a fokmérője annak, hol tart jelenleg a világ mezőgazdasága és élelmiszeripara.

A Grüne Woche, magyarul Zöld Hét egyben rendkívül fontos agrárpolitikai fórum is, amelyen számos ország miniszterei, államtitkárai, valamint a különböző szakmai szervezetek képviselői is megjelennek, és - jól értesült források szerint - főleg a világ élelmiszerellátásával kapcsolatos kérdésekről tanácskoznak.

Magyarország már közel négy évtizede vesz részt a berlini Grüne Wochén, idén először partnerországként - így szinte magától értetődik, hogy a Budapestről érkezett delegációt Gráf József földművelésügyi miniszter vezeti.

A partnerországi státusból fakadóan a magyar részvétel jóval nagyobb mértékű lesz a korábbiaknál.: Magyarország ezúttal egy teljes pavilont rendezhetett be, amelyben összesen 41 élelmiszeripari, illetve kereskedelmi cég, valamint intézmény állít ki. Külön standdal szerepel a Földművelésügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal, valamint a különböző agrárszolgáltatásokat kínáló cégek is.

Mindez lehetővé teszi azt is, hogy a vásárlátogatók figyelmét ráirányítsák Magyarország kulturális és turisztikai kínálatára is.

A Berliner Zeitung interjút készített Gráf Józseffel, aki egyebek között elmondta, hogy az európai uniós csatlakozás új helyzetet teremtett a magyar mezőgazdaság számára, amelyben meg kellett tanulni, hogy Magyarország csakis viszonylag kevesebb áruval, de kiváló minőséggel lehet versenyképes az EU 450 millió fogyasztóból álló belső piacán.

A Grüne Woche ideje alatt hét nagy áruházláncban is köztük a Kaufhofban és a Metróban országszerte magyar hetek lesznek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
40 éves mélyponton a japán jen, hiába próbál kapaszkodni a forint

40 éves mélyponton a japán jen, hiába próbál kapaszkodni a forint

Hétfőn stabilan tartotta magát az amerikai dollár, amely csaknem egy éve a legnagyobb havi erősödése előtt áll. A deviza iránti keresletet az Öböl-térségben tapasztalható feszültségek és a magas amerikai állampapírhozamok egyaránt fűtötték. Eközben a japán jen áttörte 2024-es csúcsát és 4 évtizedes csúcsra emelkedett. A forint egyhetes csúcson kezdte a hetet a dollárral és az euróval szemben is, nap közben azonban fokozatosan gyengült a magyar deviza. A közel-keleti hírek mellett a mai nap legfontosabb eseményei az Európai Központi Bank (EKB) Sintrában megrendezett fórumán elhangzó jegybankári megszólalások lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×