Infostart.hu
eur:
354.35
usd:
310.93
bux:
138973.53
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Öt napja tart a fuvarozók tiltakozó akciója Szlovákiában

Pozsonyban immár ötödik napja tart a teherfuvarozók tiltakozása. Robert Fico miniszterelnök csak akkor hajlandó tárgyalni velük, ha beszüntetik a blokádot.

 A szlovák főváros keleti felének egyik legforgalmasabb útján továbbra is több mint száz kamion áll és nehezíti a városba bejutást.

A kis- és középfuvarozók képviselői követelik négy fő követelésük teljesítését, elsősorban az elektronikus útvám felfüggesztését valamint az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését.

A Szlovákiai Fuvarozók Szövetsége Pozsony főpolgármesterenek kérésére ma reggel az egyik sávot szabaddá tette, hogy ne akadályozza a buszok és a trolik közlekedését. Délelőtt 1O órakor azonban a kamionok hangosok tülköléssel fejezték ki nem tetszésüket amiatt, hogy a kormányfő nem hajlandó fogadni képviselőiket.

Robert Fico ugyanis pénteken elmondta, hogy csak akkor tárgyal a fuvarozókkal, ha megszüntetik a blokádot. Ez azonban még nem történt meg. Fico vasárnap egy televíziós vitaműsorban kijelentette, hogy hétfő délutánra közös megbeszélésre hívta meg a nagyfuvarozókat tömörítő Cesmad szervezet, és az útdijrendszert üzemeltető SkyToll társaság képviselőt, valamint a közlekedési tárca vezetőit, a tiltakozó kisfuvarazók képviselőit nem hajlandó fogadni, mivel nem teljesítették követelését.

A miniszterelnök azonban jelezte: nem zárja ki, hogy a kormány esetleg csökkenti az üzemanyag jövedéki adóját.

Ivan Ga¹paroviè államfő szerint a tiltakozó fuvarosoknak bizonyos kérdésekben igazuk van, de mint hangsúlyozta,útdíj minden országban van, és Szlovákiában is szükségesnek tartja, mivel a bevételből fogják javítani az autópályákat és utakat. Az államfő elismerte, nem minden sikerült tökéletesen az útdíj bevezetésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×